V e r s e k
|
|
A Nap
Az éjszakának éjjelén
A Hold-lámpású Égi fény
Az Égre tűzött Csillagok
Mind, mind utat mutassatok
Ha nem látszik a jó ösvény
Világítson az Égi fény
Ha szíved remeg, kesereg
Hogy nem látod meg reggeled
Ha rád már semmi sem hatott
Bízzál, feljő fényes Napod
Égi járás
Elől ment a Nap
Utána a Hold
Az összes csillag
Mind mi vele volt
Elől ment az Élet
Utána a Halál
Lebukott a Nap
Az idő megállt
A patak, a csónak és az Éj
Valahol régen volt egy patak, csodás patak.
Valahol régen úszott vizén, egy csodás csónak.
Úszott a vizén.
Egy csodás csónak.
Hátam mögött már eltünt a part, eltünt a part.
Hátam mögött már az Éj is járt, csónakra várt.
Az Éj vizen járt.
A csónakra várt.
Az Éj vizen járt, csónakra várt, csónakra várt.
Az Éj vizen járt, csillagra várt majd, csónakba ült.
A Nap-pal együtt.
A Hold is ott ült.
Utazás
Holdat talált az éj
Tükre a tó, oly mély
A völgyben megnyúlnak az árnyak
A szél bont magának szárnyat
Táncolj szél, táncolj
Libegjen rajtad a fátyol
Karját nyújtja felém a szél
Elém áll a Göncölszekér
Utazni visz majd felfelé
Magasra a Csillagok felé
Felveszem ezüstös ruhám
Mit a Hold fénye hint reám
Felöltök mindent ami Ék
A Nap-nak bíbor köntösét
Látom majd a Föld hogy forog
A világűrben mily honos
Magammal viszek egy darab követ
Mely a földről emlék lehet
A kő a földhöz hozzá tartozik
Nem kell vele megdobni valakit
Az utazás remek lehet
Ha a szívem majd nem remeg
Jaj! jön a nagy tragédia
Nem utazhatok sehova
Mégis a Földön maradok
Mert csak parányi porszem vagyok
Égi béke
A Hold elindult hónapos útjára
A Csillagok is kezdtek nagy munkába
Mindegyik ragyogott fehéren, vagy kéken
Csodásak voltak színük szépségében
A Földön is ragyogott egy Csillag
Kicsiny gyermek fénylő szeme volt a Csillag
Anyám! szólt, szeretném látni azt a Csillagot
Mely fennem fénylik, míg beteg vagyok
De a Hold világít, tőle elsötétül
Így a Csillag fénye bizony sokat gyengül
Hallotta a Felhő gyermek sóhajtását
Hogy segítsen neki, megoldja óhaját
Beszélt a Hold-dal: - nagyon kérlek -
Csak egy kis időre hadd vegyem el fényed
Így a Hold a felhő mögé ballagott
Lent a Földön a gyermek szeme ragyogott
Segített a szél és hozott még felleget
De már a sírra sírta az esőcseppeket
A gyermek szeme többé nem ragyogott
Kicsiny élete már csendben kialudott
Azóta az Égben mindig nagy a béke
Ember gyakran néz fel a csillagos Égre
A Hold, Nap, Csillagok
A Bolygók kicsik, nagyok
Látja, járják utaikat
Mint Égi nagy utasok
Eljön a hajnal is végtére
Mutatja milyen izzó a Nap fénye
A Csillag tüzét a Nap fénye oltja el
A múlttól a jelen most búcsúztat el
Bölcs szó
Melyiket válasszam az Éjszakát vagy a Nappalt?
Mikor szemem csodákkal elfoglalt.
Ha Éjszaka "aludom" nem látom a Csillagot.
Mely mind színeiben csodásan ragyogott.
Ha Éjszaka éberen nézem az Eget.
Aludnom kell nappal, pedig a Nap éget.
Melyiket válasszam, vagyok búban, gondban.
Melyiket kedvelje létem jobban?
Az Égből Bölcs szó hallik felém.
Pihenhetsz, mert felhő is van elég.
Ilyenkor aludhatsz nem ér vád Téged.
Hogy elmulasztottad, s a Csillagot nem nézted.
A Bolygók és mind megbocsátanak.
Csak már később nem ott látszanak.
Rád fényes Nap köszönt az Égen.
Munkálkodhatsz, boldogan serényen.
Így váltakoznak Éjjelek s Nappalok.
Bölcsen van ez, így nem lehet panaszod.
Mindkettő a Tiéd, Éjjel és Nappal.
Csak tudnod kell, hogyan élj azokkal...
Homok
Eltűnt az Égről fényes Napom
Esőcseppek csurrannak az üvegablakon
Egy csepp találkozott a másik útjával s merészen,
Együtt csurrantak tovább, a sikamlós meredélyen.
Kincset keresni indultam éppen
Mikor a Nap eltűnt az Égen.
De nem tudtam, hol s mit keresek
Vajon a kincs milyen is lehet?
Lehet forgó szélben szemet zavaró,
Éltünk végével súlyos takaró.
Nappal nagyon meleg, éget.
Éjszaka fázós hideg véglet.
A Hold rávilágít, fagyos ezüst a fénye
De majd jön a hajnal reménye.
Úgy mondják - egy életen át ismered,
Mégis zavartan keresed. -
A Nap csodákat tesz vele
Oly nagy formáló ereje.
Tenyérből könnyen szórható,
De tovább nem adható.
Hideg éjszakán képes megfagyni,
Lépteink alatt magát töretni.
A keresett kincs nincs mindig az Égen
A földön is található szerényen.
Egész életünkben fontos nagyon
A Nappal együtt áldás "vagyon"
A Csillagok már nevetnek rajtam,
Kincsem már az Égen, de földön nem találtam.
A Nap segít áldó fényével
Ha talán vak lennék a reménnyel.
Megtaláltam!... örömre már van ok,
A Naptól kapta aranyszemcséit - ez a Homok!
Élet
Este van, égnek már a Csillagok,
Nesztelen szálldogálnak az Angyalok.
Csillagok rendben, színben, fényben,
Sorakoznak a tiszta Égen.
Csend van, vagy beszélnek,
Milyen lehet odafenn az Élet?
A fények örömről regélnek,
De mást mond Földön az Élet.
A Hold vidám arcát mutatja,
A másikat talán félti, hogy eltakarja.
Beszél-e a Hold a csillagokkal
Ráérős jártában a Bolygókkal?
Van egész hónap mesélni valója,
De van-e boldog hallgatója?
Mit látott egy hónap alatt,
Sok csillag fénylett ez alatt?
Egy perc a Földön csillagot csodálva,
Az Égi időben millióra válna.
A pillanatról még nem is beszéltem,
Az eltűnne a nagy mindenségben.
Lehetne a csillagok között élni,
Milliót sóhajtva, velük beszélgetni.
Ha fenn más időt is számolnak,
Ha a percben milliók rohannak,
Mégis szeretnék odafenn Élni.
Csillagok beszédit hallva, nem félni.
Ha Életek-ben számolnám az évet,
Oda felérni időben - hány Élet?...
Legyen
Legyen az Ég csillaggal csodálva,
Legyen a Föld harmattal megáldva.
A szív érzőn halkan dobogjon,
A szellő vígan szárnyával daloljon.
Legyen minden sokadalom rendben,
A Hold sötétben fénnyel vezessen.
Ha nem süt a Nap, bánat igaz legyen,
Türelmes a várás, hogy újra fény legyen.
Kőbe ne rúgjon soha senki,
A Föld nem szívesen veszi.
A fű a Föld bársony ruhája,
Lépjünk rá csöndben vigyázva.
Az igazság szívet melengető legyen
A Földön ne uralkodjon a félelem.
Csillagok fényesen ragyogva
Fejünk fölé koronát alkotva,
Nem csak ragyognak, hanem élnek.
Közelükben a felhők zenélnek.
A zene is a mindenség része,
De hangosabb a mennydörgés réme.
A Bolygók hosszan bolyongnak,
Mintha keresnék helyüket, de nem szólnak.
De nem a némasága a "szépe"
Hanem a látvány csodás élménye.
Ahonnan a fényüket kapják,
Ott találni az élet alapját.
Tehát minden a Naphoz vezet,
Ne emeljünk egymásra kezet.
Mert az ütéstől folt marad,
Ez a bánat, mi megmarad.
Bánat ne érjen bennünket soha,
Fejünkről ne essen le a korona.
Az óra, perc, mindig rohan,
Nem tudják, hogy figyelik sokan.
Alkonyon ott van a nyugodt Pillanat,
Az ő Méltóságával bukik le a Nap.
A Napnak vége soha ne legyen
Mindenki kiáltsa - úgy Legyen!
Bíbor és Ezüst
(A Nap alkonyatkor,
a Hold beszéde,
1950 őszén,
versben elbeszélve.)
Az alkonyon Bíbor a fénye,
Ha csendesen vonul az Éjbe.
Néhány Perc, az Ég sötétet ád,
Míg a szem új csodát nem lát.
Az Óra csodára várva tovább ketyeg,
Miért a Pillanat az, mitől a szív remeg?
A Napot senki nem felejti el,
Ki a Bíbor-tól búcsúzott el.
A Nap Bíbor-ruhája sokáig megmarad,
Akkor is, ha az Éj reánk szakad.
Ha a sötétség készül ránk fátylat borítni,
Lehet a csodás, szomorú alkonyatra gondolni,
Mikor elérkezik a búcsú Pillanat,
Bíbor pompájával bukik le a Nap.
Míg búslakodtam, a Hold megszólalt,
- Akarsz ezüstöt? ... így sóhajt.
Adhatok Csillagot, milliót,
Láthatod a vonuló Bolygót.
Ezüstöm mindent betakar,
Ha szemed csodálni akar.
Az éjszaka emlékezetes marad,
Midőn ígérem, feljön "Bíborod" a Nap.
De most Én uralkodom,
Ezüstjeimet vigasztalásul, Neked adom.
Vihar
(1958 augusztusi vihar)
Nap ment Nap után
A Hold meg ezután
A csillagokat mind vitte
Nehogy valaki magáénak higgye.
A Fiastyúk szörnyen kesergett
Jaj!... egy csillagom elveszett.
Még jó, hogy a Nap lenyugodott
Nem látta, a vihar mit hozott.
A szél rohant üvöltve
A fák leveleit megtépve
Az Ember csak állt csodálva
Mikor a villám az Eget ketté vágta.
Ez aztán a vihar!
Dörög az Égi-kar.
A Jupiter csíkjait igazgatva,
A Szaturnusz gyűrűjével elfoglalva.
Mindenki ijedten tesz valamit
Az eső függönnyé változik
Csak a kis csillag nem reszket
Talált magának búvó helyet.
Nem is Égen van a vihar
A Földön van a nagy zavar
Az elveszett csillag szólt: - "Itt valék"
Már rég felhőtlen az Ég.
Reszkessen még aki akar
Engem fényesebbé tett a - Vihar...
Nap és az Idő
Mily szomorú az este, nincsenek Csillagok
Pedig az ígérethez ez hozzá tartozott.
Lett ígérve, lesz Csillag bőven
Sok szemet gyönyörködtetően.
A Hold valahol elbújt
A szél szomorú dalt fújt.
A holnap a Napot várta
Hogy feljöjjön véle világa.
Az élet vár, makacsul remélve,
Hogy a reggellel az Időt elérje.
De az idő senkire nem várva,
Az ő idejét kegyetlenül járja.
Furcsa hang hallatszik az Éjben,
A szigorú Idő szól merészen.
- Idő vagyok az "Időben"
A Csillagok rengetegében.
A Bolygókat időre szoktatom
Csodálva őket időben forgatom
Megyek megállás nélkül szüntelen,
Múlok, sokszor lassan keservesen.
Dolgom van rengeteg,
Időben mérem az Életet.
Nem tekintek semmi másra,
Csak az előre-haladásra.
Az óra mutatóját leverem
Ne okoskodjék én velem.
Úgyis mindenhová időben érkezem,
A végtelen mindenséget ismerem.
A Pillanat az nem zavar,
Az Időm-ben eltűnt hamar.
Szertefoszlik a végtelenben
Nyoma sem marad az időben.
Meglátogatom a Holdat,
Figyelem mit művel holnap.
Kel, vagy nyugszik időben,
Ha nem, haragom lesz bőven.
Fénylő Csillag csodállak Téged,
Reggelre érve elveszem a fényed.
A Hatalmas Nap-hoz nem merek szólni,
Ő képes fényével az Életet szórni.
Inkább a Bolygókhoz megyek,
Nem ijesztgetem az embereket.
Valaki halkan sír örömében,
Mert a Nap felfénylett idejében.
Remény
Az oly embernek élete mostoha,
Ki az Ég-re nem néz fel soha.
Nem veszi észre a Csillagot,
A Bolygót, Holdat, fényes Napot.
Miért is él e Föld színén,
Ha csak a bánat él szívén.
Ha a nappal bánatot hozott,
Még ott vannak este a Csillagok.
Ha számolni kezdi azokat,
Meglátja a színes voltukat.
A felhő is tud kedveskedni,
Melegben esőcsepp lenni.
Utána átölelni a Napot,
Kiáltani - boldog vagyok!
Éjszaka jönnek az Égi-seregek,
Ontják a földre a színes fényeket.
Szeretni kell az Éjt, s a Nappalt,
Így lesz a szív reménnyel elfoglalt.
Úton
Ki nem mer az útra lépni, ne tegye,
Ha nincs hozzá hite, elég ereje.
Mert a csillag nagyon szomorún ragyog,
A bánattól, mint egy árva elhagyott.
Kövek, dombocskák, rögök,
Velejárója az útnak, s örök.
Azért kell a Csillag fénye,
Ragyogja be az utat végre.
De hinni kell a fénynek,
Ha nem jönnek a rémek.
Majd segít a Hold is hinni,
Nem kell a hit nélkül élni.
Az út amelyen jár az ember,
Lehet rögökkel kirakva kővel,
De a Nap megvilágítja időben
Az úton a porszemet is bőven.
Az életúton végig kell menni
Egy lépést sem lehet kihagyni.
Ember ne járj lehajtott fővel
Hidd el, a Nap boldogan jő fel.
A sötétség
A sötét ült egymagában
Ráillő sötét ruhában
Nem dacolt a fénnyel
Tudta övé az éjjel.
Nézte mint készül a reggel
Csillogó ruhában jó kedvvel
Mivel ő a Napot várja
Gyönyörű ékes ruhája.
Meg is jelent a Nap az égen
A sötét szólt - nekem mára végem
Legalább Csillag lett volna az égen
Nem lenne ilyen szomorú végem.
A sötét újra ült egymagában
Ráillő hosszú sötét ruhában
Ma sem dacolt a fénnyel
Remélte lesz csillagos éjjel.
Jöttek is a fényes Csillagok
Pompáztak mint szárnyas-angyalok
Már a Hold is arcát mutatta
Az Eget ezüsttel beszórta.
A sötét ült, már nem egymagában
Ráillő hosszú bársony ruhában
Látta az égen mily sok a szépség
Irigység nélkül tűnt el - a Sötétség.
Ki adta - ki kapta...
Hold adta fény,
Éjszaka ne félj.
Ég adta Csillagok,
A szem így ragyog.
Föld adta kenyér,
Búza Naptól megér.
Szél adta felhő,
Így jön az eső.
Isten adta életed,
Megőrzi lelkedet.
Óra adta perc,
A Pillanat nyert.
Szív adta szeretet,
Elhozta a meleget.
Így boldogan nézheted,
Napot, s majd Csillagos Eget.
Dal a csillagról
Szomorú tűz vagy szememben
Fájdalmas emlék szívemben
Nem ragyogtál mikor kellett
Eltakart egy sötét felleg.
Megszokta szemem az ősi rendet
Azért sírom tele a csendet
A sötétben vakság fenyeget
Ég tüntesd el a felleget.
Virágözönben volt a hajnal
Vigasztalódtam a Nap-pal
Hangzott sok vidám dal
Csillagról is szólt a dal
Ha új éjszaka jön Csillag nélkül
Nem ég a Csillag-tűz fényül
Keserűen sírok az éjben!
Vagy dalolni kéne a sötétben?
A Nap újra megvigasztal
Majd jön az Éj sok Csillaggal
Szememből a szomorú tűz elhal
Van már Csillagomról új dal.
A Szem
A sötét ért véget
Mikor eljött az élet.
A Nap este lehunyta szemét
Így a Hold ontja fényét.
Megjöttek villogva a Csillagok
Az Éj csodás fényben ragyogott.
Csillagot számol sok Szem
Mégsem elég száz sem
Ha könny-fátyol borítja a Szemet
Tördelni lehet ilyenkor a kezet.
Az Óra nem dicséri a percet,
Mert "siettén" öregíti a Szemet.
Settenkedik a végső Pillanat,
Lecsukódik a Szem - de a Csillag marad...
Víz és Föld
Az Ember a kövön állva
A nagy Vizet a tengert csodálta.
Nem ért Földet a lába
Mikor a hullám hanyatt vágta.
Mondá a Nap - mi lesz veled
Ha majd nyugovóra megyek.
Földön, Vízen sötét lesz
De a Csillag az Égen lesz.
Az Ember köre hegyre mászva
Újra a Vizet, a Földet csodálta
Majd lement újból a partra
Lába poros lett, kőbe akadva.
Megint nem ért Földet a lába
Mikor a hullám újra hanyatt vágta
A Vizes-Földet markolászva
Bűnbánón, az Ég Csillagait csodálta.
Fáj
Álom, vagy valóság
Hol lakik a Jóság?
Odarepülni lehet
De a gonosz kinevet.
Új ruhát magamnak varrtam
Reá díszül Csillagot raktam
Már rég vágytam repülni
A valóságot elkerülni.
A szél a hátán hordozott
Így elkaptam egy Csillagot
Azzal szárny nélkül repültem
A valóságot elkerültem.
Álom, vagy valóság
Hol lakik a Jóság?
Odarepülni lehet
Ha a gonosz nem nevet.
- Kapaszkodj! Szólt a szél
Már nem messze a cél.
De kezem elfáradt,
Szívemre így jött a bánat.
Csillagba kapaszkodtam
Mégis a földre zuhantam
(Sírba hullottál mint halott)
- Fáj! Elvesztem a gyönyörű Csillagot.
Tűz
Hatalmas Tűz az Égen
Ég az már nagyon régen
Ég a Tűz, nagy a fénye, a lángja
Íme, a Tűz a Nap adománya.
Soroljam milyen a Tűz?
"Lakodból" hideget űz.
A Tűz-től fő eledeled
Hidegtől nem fázik kezed.
De más a Nap Tüze
Nem tűzrevaló dolgok Tüze
Nem a használhatatlan valami ég
Hanem Égből a Nap Tüze ég.
Éjszakára Csillagokat kapunk ajándékba
Hogy reggelig ne legyünk magunkba'
Így rengeteg Csillagot csodálhatunk
Ismerős Csillagokkal virraszthatunk.
Hatalmas Tűz az Égen
Ég az már nagyon régen
Ha kialszik a Tűz a Nap fénye
Egész világ omlik össze véle.
Fizessetek
Csillag szívemben árnyékkal, fénnyel vagyok
Fizessetek, csak úgy adom a Csillagot.
Ára nagy, nincs annyi pénz,
Mégis fizessetek, kell érte a drága pénz.
Fizessetek, az értéke nagy,
Míg nem fizettek, nálam marad.
Csodálom, el nem engedem
Nekem is millió legyen életem.
Még nézni sem engedem,
Elébe húzom sötét fellegem.
Fizessetek, ha esténként nézitek
És áhítattal szívvel figyelitek.
Az Ára óriási - a szemben egy könnycsepp,
Mely arcra hullva drágakő lesz. -
Ezért a drágakőért elengedem s adom,
Fizessetek, az igaz könnycseppért adom.
Nappal a könnycseppeket gyűjtögetem,
Az óra perceit elszenvedem.
Tudom minden változhat,
De jő a mindent bizonyító Pillanat.
Én is könnyel fizettem, tudom a Csillag mindenkié,
De fizessetek úgy lesz valóban mindenkié.
Éjszakánként ha szívvel nézitek,
Az igaz könnycseppért adom - Fizessetek!...
Szomorkodás Este
Eljöttél ó Este, nem hívtalak
Szerettem volna, ha a Nap tovább marad
Délben pillangót láttam a domboldalon
Virágot szedtem, tele vele karom.
A szürke alkony már "szürkénylet"
Vele nagyon hamar sötét lett
A Csillagok fenséges sorjában
Ragyogtak ékesen vidáman.
Nem láttam ily szépet még
Négy Csillag örökké szememben ég
A Hold vidáman szólt - hoztam sok Csillagot
Remélem elfelejtetted a Nap-ot -
De nem úgy "azám" ahogy mondod
Ha sötét lesz, az okoz majd gondot
A Nap és a négy Csillag fénye
Elkísér szomorkodva, örökké élve.
Nem hívtalak, miért jöttél el ó Este,
Jöttöd a nyugvó Nap-ot leste
A sok virág kezemben maradt
A sírra hulló könny is elmaradt.
Eljöttél ó Este, nem hívtalak,
Szerettem volna, ha a Nap tovább marad.
Bocsáss meg Csillag, ha szomorkodom
Lehet ez az utolsó alkonyom.
A Hegy
A Hegy boldog, mert közel a Nap-hoz,
A Föld sírva szól, a rátaposókhoz.
A Csillag a legboldogabb,
Ritkán ér fel hozzá bús gondolat.
A Hegy attól olyan bátor,
Nem közelíthető meg bárhol.
A magassága a büszkesége,
A Nap-hoz való közelsége.
A Hegy nem nézi le a Földet,
Hol emberek lakoznak élnek.
Napokban lett nagyon szomorú,
Hogy egyhelyben állni mily hosszú.
De ments Isten, hogy földrengés legyen,
Mi elmozdítsa tartós helyem.
Az emberek, Csillagot, Napot csodálva,
Sokan jutnának árvaságra.
Magamban elmélyülve gondoltam,
A szomorúságom eldobtam.
Hegy maradok! Büszkén állva,
A Nap-hoz közel, őt csodálva.
A Szél
Elindult a "képzelet"
Utolérni a Szelet
De a Szél az gyorsabb volt
Az ember meg lustább volt.
A szép Csillag nevetett
Én ismerem a Szelet
Ő ki a fát kidönti
Szemedbe a port hinti.
Rohan mindig előre
Sírva, sokszor üvöltve
Mert alakja nincs néki
Így ruháját nem félti.
Fölfelé nézz itt vagyok!
Én a Csillag ragyogok.
A Szélnek nincs ruhája,
Az enyémnek nincs párja.
Virradatkor Nap is van
Este a Hold vígan van
Ezért kedves "képzelet"
Engedd útjára a - Szelet!
A Hold
Mit mond a Hold - nyugodt vagyok!
Fejed felett ott ragyogok.
Ne légy soha sötétben,
Azért vagyok nagy fényben.
Sok a Csillag az Égen,
Csodálod őket is régen,
Tudom a kettőnké az Ég
Hol Hold világit, hol Nap ég.
Sarló voltam, majd kerek,
De mindig csodált a szemed.
Szomorúan sétáltál
Felnéztél rám csodáltál.
Utad Csillagokkal lesem
Rád néz most is fényes szemem
Ha mondják életedről - volt -
Sírodra fénylek - én a Hold.
Üres Szoba
Üres a Szoba, nincs lakója,
Mégis el kell menni oda.
Ajtaja tárva, ablaka nyitva,
Vajon ki felejtette nyitva.
Az Égieket nem zavarja
Üres Szobának nincs lakója
A Nap azóta is felkel
Vidáman minden reggel.
Az üres Szobában maglapul a múlt,
Pedig az idő igencsak elmúlt.
A titok nem mozdul onnan
Körülötte sűrű az erdő, az idő rohan.
Az ösvényen lassan járva,
Vissza kell térni az üres Szobába.
A tó felett a Hold megáll,
Mondogatja - Ó a tükröm vár!
Naponta megnézni magát benne
Hogy csodás fényét el ne felejtse.
Egy Csillag is arra jár,
Kíváncsi, az ablakon bekandikál.
Valaha bútor is volt a Szobában
Valaki lakott benne vidáman
Függöny is volt az ablakon
De egyszer elhúzta a borzalom.
Azóta csend van a Szobában
A bánat jár kint sötét ruhában
Üres Szobában bent maradt a múlt,
Kint a tó felett egy Csillag lehullt.
Semmi
A semmi, lehet semmi
Nem látszik ilyenkor semmi.
Van benne mégis valami
Ami az álmaid felkelti.
Szomorú percek rohannak
Talán a semmi felé haladnak.
Így rohan az űrben a Bolygó,
Körülötte minden oly forró.
A Csillag is mindig villog,
Ha látod, vagy ilyenkor boldog
De mi az a Pillanat
Mi jő, s a semmiből fakad.
Ahol nem látszik semmi
Ott lehet, a csodás valami
Amit a szem nem bír észrevenni,
Nem illik mondani - nincs ott semmi!
Egyedül
Egyedül vagyok, de mégsem.
Oly egyedül, hol nincs ember sem
Rengeteg Csillag vigyáz Reám.
Az égből csodák néznek le rám.
A temető hűvös, én gyermek vagyok,
Egy fűszálon bogár mászik, ijedt nem vagyok.
Parancsot kaptam - "Csak felfelé nézz
Még ha ellenség szeme is néz.
Szűnjön meg a föld számodra,
A Csillagot nézd, színeiben számolva.
Eltűnik akkor minden félelem,
Az Égből ajándék száll le kedvesem.
A holtak birodalma ahol vagy,
De az Ég csodája oly nagy.
Minden Csillag a Tiéd,
S adja néked a bátorság hitét -"
Kérdés Felelet
Mit nézel oly csodálattal?
Nem jó kérdés - áhitattal.
Mi az amit nézel áhitattal?
Egy Csillag - mely megvigasztal.
Bolygód is van Te földi nyomorgó?
Látom, nekem fényes forgó.
Talán nem szereted a Földet?
Rajta tengődöm s nézem az Eget.
Napod is van, talán Hold is?
A Nap melegít, hoz életet is.
Nem feleltél, - mi az a Hold?
Enyém, - fényes, nemcsak egy Folt.
Félted talán a Csillagot?
Már láttam ki kéztől sebet kapott.
Miért nem jó soha a kérdésem?
Csillaggal, - és égi szóval lehet felelésem.
Sovány csont kezem
Láttam a Hegyet, láttam a völgyet.
Az Égi csodás mindeneket.
Egy Csillagot néztem, térdre hullva,
Csont kezem magasba nyújtva.
Kérdezték - mi történt veled?
Hogy Égig ér sovány kezed. -
- Kezem egy Csillag felé nyúl,
Őt féltem, hogy egyszer lehull. -
Hiszem, hogy láttam a Hegyet,
A völgyet a tengereket.
Hiszem, ha a Csillag lehull,
Nem üti meg magát, kezembe hull...
Menni
Menni, egy Csillag után,
Menni, a magassága után.
Menni, s nem érteni,
Miért kell szüntelen menni.
A magassága vonz, remélem,
Hogy egyszer mégis csak elérem.
Akkora lesz a fényem,
A valóságot már nem érzem.
Durva lenni, jó, vagy ostoba,
Nem fontos a Csillagnak soha.
Menni, fájva, borzongva félni,
Egyszer mégis el kell érni.
Ha kevés felhő takarja,
Létem mégis a menést akarja.
- Állj meg Csillag! Nézem fényed,
Akarom utolérni lényed -
A Sátán durván közbe szól,
- Itt egy szalmaszál, jöhet jól.
Nekem le-fel szállni könnyű,
Csillagot zavarni nem szörnyű.
Csúfolódni is tudok nagyot,
Már elzavartam a Csillagot.
Keresd meg, itt a szalmaszál,
Majd lelked azon fel-le száll. -
Menni, szüntelen menni,
A Csillagtól a vigaszt venni.
Az úton fájón ráébredni,
A messzi Csillaghoz, nem lehet menni.
Beszélj
Úszik a Hold az Égen,
Hajnalig ünnep van az Égen.
Csillaggal mondja - ne félj! -
Ó, én Holdam, csöndben beszélj.
Hideg az Éj, ropog a fagy,
Arcomra a könny ráfágy.
A Hold beszél, csak nem érti,
Ünnepen mitől kell félni.
Úszik a Hold az Égen,
Még tart az ünnep az Éjben.
Csillag szól - nem illik sírni,
A Hold palástját kell vinni -
Csillagok szép ünnepet játszva,
Holdat vidáman körül járva.
Titkon a hajnalt szívem várja,
Mégis a Hold beszéde drága.
Úszik a Hold az Égen,
Ezüst a palástja az Éjben.
Nem cicomás a szó - ne félj! -
Ó, én Holdam örökké Beszélj. -
Tenger
Parton állva nézem, hullámzik a Tenger,
Remélem nem sírta, e sok vizet az Ember.
Nem könnycseppek azok, mik partot mosva,
Sodorják a Tenger habját fodrozva.
Boldogan néz a Nap a vízbe,
- Szeretnél feljönni ugye az Égbe? -
Tombol a szél, kapaszkodva a vízbe,
Hiába, ki Égbe' boldog, ki a vízbe'.
Szép kis hajód messzire visz el,
De a Nap s a Csillag mindig figyel.
Most nyugodt a Tenger, eveződ megáll,
A Tengeren pihensz, ha alkony leszáll.
Ha szomjas vagy ott a Tenger,
Ha földre rogysz, a Nap felkel reggel,
Ád életet, ki vidáman élni mer,
Ó Tenger - Csillaggal, s Nappal átölel az Ember...!
Kenyér
(1960 Boldog aratás)
Csend legyen!
A Nap felkel csendesen,
A melege a kalászhoz ér
Így a búzamag megér.
Csend legyen!
Az Éj szól csendesen,
A kenyér az asztalon legyen,
A morzsa a földre ne essen.
Csend legyen!
A Hold hűs fénye fáradt kezeken,
Kenyérért dolgozó kéz pihenjen,
Kenyered morzsája a Csillagé legyen.
Csend legyen!
Az Isten szól szentül, csendesen:
"Megáldottam meleggel a Napot
A morzsákból teremtém sok Csillagot"
Csend legyen!
Béke, boldogság legyen,
A Nap érlelő munkája volt áldás,
A Kenyérért a szív legyen hálás!
Csend legyen!
Kezed ujja imára kerekded legyen,
Nap, Csillag, Hold Kenyérre emlékeztessen,
Mindenkor mondom: Csend legyen!
Ablak
A völgyben van egy házikó
Rajta van Ablak, LÁTIKÓ.
A ház semmi ablak nélkül
Nem élhet Ember Égifény nélkül.
Az Ablakon jó dolog kinézni,
Holdat, sok Csillagot szemlélni.
Kint hideg, fagy, hó van
Bent meleg a házikóban.
Az Ablakból négy felé lehet látni,
Boldogan az Égbolt fényeit csodálni,
Hűséges Csillagok is vannak,
Kik a ház körül maradnak.
A csoda Ablak zenél is,
Ha kinyitom, még recseg is.
Láthatom a Napot, Holdat,
Talán egy Bolygót is holnap.
A völgyben van egy házikó,
Rajta van Ablak, LÁTIKÓ.
Az Ablakból az Égbolt látható,
Sok Csillagot látni megható.
|
A Tó
Ki vagy te Tó? A lélegzeted látszik,
A páraréteg mikor vékonyan hullámzik.
A fogyatkozó Napot jöttünk csodálni,
Némán, szívdobogva, örömmel várni.
Ki vagy te Tó? feletted madár is repül,
A Naptorony magasodik, mindenki örül.
Ki vagy te Tó? a tükröződő Napkép a vízen,
Igen várjuk a Napot, foltjával milyen.
Ki vagy te Tó? körülötted fák zöldellnek,
Ezer arcú a csend, halljuk mint regélnek.
Egyszerre lettünk óriások, porszemek.
Mikor árnyékaink hosszúra nyúltak, volt remek.
Már látunk Nap! Isten teremtett csodája.
A Hold is útját tovább hadd járja.
Ki vagy te Tó? - tükör - a felelet.
Merre boldog Napunk kelt, nekünk arra volt Kelet...
A Torony
Már éltem egyszer, sok Tornyot láttam,
Tornyok felett Csillagot csodáltam.
Sietve rohantam Toronytól - Toronyig,
Mögötte lássam, ha a Nap lebukik.
Toronyból harangszót hallott "nem süket" fülem,
Sietősen dobogott öreg szívem.
Már éltem egyszer, hogy lehet,
Mindig Csillag látszott a Torony felett.
Döngő léptekkel botlottam parányi rögbe,
Elestem, visszatértem az életbe.
Már éltem egyszer, most felébredtem,
Toronyból harangszót hallva léteztem.
Miért rohannak el Toronytól az emberek,
Mikor az Csillagokkal oly remek.
Előző Élet-álmom feledtem,
Boldogan a Toronyra meredtem.
A Nap is magasan járt,
Majd a Hold is fénylőn álldogált.
Kis felhő is vígan lebegett,
Ott állt Csillagom a Torony felett.
|
Havas úton
Havas úton mentünk felfelé,
Magasba a Csillagok felé.
A Föld nem vette zokon,
Lábunk taposott a havon.
Havas úton mentünk felfelé,
Boldogan a Csillagok felé.
Álmodtuk itt lesz Csillag-néző otthonunk,
A lombtalan fák tudták, ébren álmodunk.
Ily csodás Csillagot, Éj még nem ada,
Fátyolát vonszolta maga után a Tejút-hada.
Csillant egy Bolygó, mint színes Látomás,
Csak mi láttuk e csodát, senki más.
Csend van, se szél, se felhő zuhatag,
Az Erdő mélyen alvó hallgatag.
Az Ember boldog, a Csillagot látva nézi,
A Föld boldog, mert ezt megérzi.
Havas úton mentünk felfelé,
Magasba a Csillagok felé.
Mindenki fején Csillag, mint Korona,
Lenézett ránk Égből, a Csillagok szent Mosolya.
Íródott e vers a Földön az Ég alatt. A hó majd elolvad,
de az Égi-kirándulás emléke megmarad!
|
A Vonat
Sok szív már boldogan dobogott,
De a Vonat még nem robogott.
Nem is fog gyorsan robogni,
Kereke finoman, lágyan fog forogni.
Ne nézz ki a Vonat ablakon,
Csillagod megbántod nagyon.
Hallgasd a Vonat kereke, zenél,
Az öltöző Csillagról mesél.
Most éppen lágy Dolce,
Vagy inkább piánó-Forte.
Csillag öltözethez illik ünnepi ruha,
Fényes, csillogó, bársony puha.
Ha majd a Vonat megáll,
Szíved a Csillagra rátalál.
Elhagyod a kis Vonatot,
Ki szívesen az erdőbe hozott.
Már felöltöztek a Csillagok,
Sokáig voltunk boldogok.
De ütött az óra, tíz óra,
Gondolni kell a haza indulóra,
A Vonat nekünk minden Csillagot,
Ajándékul magával haza hozott!
Az Utazás valóság legyen, ne álom
Mikor Csillagom megtalálom.
Idegen
"Jó Éjt" - szól az Idegen,
Reszketve válaszlom - úgy legyen!
Este nem ragyognak a Csillagok,
A bánat Én vagyok!
"Jó napot" - szól az Idegen,
Érzem a Nap süt melegen.
Este nem ragyognak a Csillagok,
A bánat Én vagyok!
"Minden jót" - szól az Idegen,
Szól szelíden, nem ridegen.
Este nem ragyognak a Csillagok,
A bánat Én vagyok!
"Ne szólíts "ugyan" Idegen,
Lásd én vagyok a Kegyelem.
Nélkülem nem ragyognak a Csillagok,
Ég és Föld Ura én vagyok!
Kívántam jó Éjt s adtam minden jót,
De nem hallottam hálaszót.
Kedvelem a felleget,
Színesíti az Eget.
Bánatodnak véget vethetek,
Egemre özön Csillagot tűzhetek."
Este már ragyognak a Csillagok,
A boldog Én vagyok!
A Szív
A föld szíve dobog,
Az ember gyakran zokog.
Felnéz a Csillagos Égre
Dobog a szíve a fényre.
A föld szíve dobog,
Nem minden ember zokog.
Ki boldog a választott Csillaggal
Dobogó szíve másokat vígasztal.
A föld szíve dobog,
A konok ember nem boldog.
Vannak bús, s vidám szívek,
Csillagok a szívtől csodás színűek.
Angyal szól "a szívdobbanás,
Fényes Csillagvillanás.
A Szív nem dráma, nem tragédia,
Csak organikus kémia."
A Madár
Madár, Madár, ó Madár,
Nem tanítottál repülni, de kár.
Szárnyam, szárnyam, ó szárnyam,
Nem nőttél ki hiába vártam.
Csillagom, Csillagom, ó Csillagom,
Eltűnsz hamar a kedves hajnalon.
Madár az Égen vígan száll,
Csillagom körül el-elszáll.
Boldogan nézi színét, fényét,
Én Földön a lábam bilincsét.
Nem akarlak Föld megsérteni,
Madár reptében Csillagom ismeri.
Szemem, szemem, ó szemem,
Csillagom szárny nélkül is nézhetem.
Hasítja a Madár szárnya a levegőt,
Elrepül a Csillagom előtt.
Óhajtom, legyen Égi-út,
Fehér fátyollal a Tejút.
Madár, ha fénytől bántva lehullsz,
Megsimogatlak, mielőtt kimúlsz.
Ha zuhanva keresztre hullsz,
Jézus átölel, földre nem hullsz.
Had hasítsa szárnyad a levegőt,
Sokszor repülj el Csillagom előtt.
Jó nekem a Földön, a porban ülve,
Szárny nélkül, hittel, kétséget elűzve.
Nem perlek, nem emelek vádat,
Elűzheti a Csillag utáni vágyat.
Puhán vállamra száll a Madár,
Szárnyán ott ül Csillagom - RÁM VÁR!
Köszönöm
A harmat születése
Az életúton ketten mennek,
Vitatkozni nemigen mernek.
Egyik szól, "nézem a fű selymes pázsitját,
Reggel iszom a harmat édes italát."
Valaki nem nézett fel a Csillagos Égre,
Így lett a harmat születése.
Fájdalmas szomorú sós volt,
Tudom az Isten könnye volt.
Szólok én: köszönöm, Égre nézve boldog vagyok,
Fejem felett ragyognak a Csillagok.
Reggel a füvön harmat volt,
Tudom az Isten könnye volt.
Köszönöm, felséges irgalmas nagy Úr!
Szívem dallamával zeng a húr.
Köszönöm, eljő a reggel, s a szorgos délelőtt,
Délben fejet hajtok a fényes Nap előtt.
Köszönöm, eljő a délután nyugodt szépsége,
Már benne rejlik, az éjszakának titkos sötétsége,
Reggel a füvön harmat volt,
Tudom az Isten könnye volt.
Köszönöm, hogy látszik a Holdnak ő teljessége,
A Csillagoknak gyönyörű ékessége.
Köszönöm, hogy Csillagokat láthat öreg szemem,
Köszönöm, hogy - e drámai csodát megsem érdemlem!
A Törpe
Oly kicsire nőtt szegény,
De nagy volt benne a remény.
A Csillagos Eget csak nézte,
Gondolta elér a végére.
Micsoda óriási az Égbolt,
A vége igazán sehol sem volt.
Nőtt is a Törpe egy centit - nagyot -
De úgy azám, jó nagyot.
Különös az Égbolt,
A vége sehol sem volt.
Az életét tette fel rája,
Az Égbolt Csillagait megszámlálja.
El is indult hamarán,
Pici lépteivel szaporán.
Jött a Hold Ő csodás Nagysága,
Megis kérdezte "miért óriás Orcája?"
Tudta minden mozog, forog,
"A Hold egyik arcával oldalt miért forog?"
Nőtt is a Törpe egy centit - nagyot -
De úgy azám, jó nagyot.
Különös az Égbolt,
A vége sehol sem volt.
Betévedt egy virágos kertbe,
Hol egy dísz-törpe állt egyhelybe'.
Gyorsan mellé állt, s csodálta,
Őt magát nagyobbnak találta.
Nőtt is a Törpe egy centit - nagyot -
De úgy azám, jó nagyot.
Különös az Égbolt,
A vége sehol sem volt.
Majd felmászott egy fára,
Hogy Csillagait onnan számlálja.
Később látott egy Csillagot állni,
Legyezte falevéllel, de az akart helyén állni.
"Ha ez nem mozog, tovább akar állni,
Én is húsz év után merek megállni.
Láttam számtalan sok Csillagot,
Nem Törpe - nagy vagyok - látom a Sarkcsillagot."
Éjfél
A reggel már itt van
A Nap-nak édes melege van.
Ne gondolj másra,
Csak a szép mára.
Hogy mi lesz ezután?
Majd, csak Éjfél után!
Ne sürgesd a napot,
Van békés lakod.
Érd be a mával,
Amit hoz magával.
Hogy mi lesz ezután?
Majd, csak Éjfél után!
Készülj a Csillagot látni,
Az este hamar befog állni,
Nézheted a Csillagot boldogan,
Szabad nézni kíváncsian.
Hogy mi lesz ezután?
Ne kérdezd, csak Éjfél után!
Ha tudni akarod meddig?
Imádkozz a szép estig.
Mikor meglátod a Csillagot,
Mit néked az Úr adott.
Hogy mi lesz ezután?
Megtudod, csak Éjfél után!
Mit vársz, még nem mondhatod ki,
Nem is kíváncsi rá senki.
Öleld magadhoz a Csillagod,
Ha megnyugvásod akarod.
Hogy mi lesz ezután?
Amire vársz, csak Éjfél után!
Már nincs elég türelmed.
Azért még békéd megleled.
Vedd kezedbe a Csillagot,
Kimondhatod - "elértem a holnapot!"
Mikor? ... miután? ...
Most Éjfél után!
Út
Ha megkondul az estharang,
A szívem kondul hozzá, mint harang.
A Hold az égen fenn marad,
A fénye ezüst csíkokra szakad.
Keresem az utat, melyen mehetek,
Midőn a célhoz el is érhetek.
Álom vagy ébrenlét lehet,
Mindegyik csodás, remek.
Az ösvényen már süt a Nap,
Bíbor fényénél lábam halad.
Szívem marokszorítva viszem,
Hogy az úton maradjon velem.
Hátam egyenes, nem görnyed,
Mert fejem felett látom az Eget.
Millió Csillag utamon vezet,
Így szívem boldog lehet.
Úgy tűnik, felfelé igyekszem,
Az utat nemhiába kerestem.
Csak szívem húz le a mélybe,
Hol talán az - Útnak vége!
"Ember ki a szívét viszi"
A Vándor
Elindultam, vándorlom,
Nem tudtam, kő lesz vánkosom.
Az Égbolt rámborulva betakart,
Összes Csillagaival védeni akart.
Ki aludik csak akkor ébredhet fel,
Mikor a Nap reggel kelti fel.
Jöttek sok nyűgös vándorok,
Vele rémítő kőzáporok.
A kőre durván léptek azért sír,
Nehezen található rá gyógy-ír.
Elindultam, vándorlom,
Nem tudtam, kő lesz vánkosom.
Két életem van; egyik Éjjel,
Mikor Csillagokat látok színes fénnyel.
A másik élet; a gyönyörű Nap-pal,
Mikor a szív telik meg dallammal.
Nem nyújtom kezem feléd,
Míg nem tudom hány Csillag tiéd.
Vándorlom, a Csillag engedelmességre int,
Ő érte élek, s a fényért mit rám hint.
A belső hang az, mi lét felé vezet,
De én most a kővel fogok kezet.
Mennyei-szózat nekem Vándornak hangzik,
Fejemen zápora áldón hullámzik.
"Most megáldom kővánkosod,
Engedelmesen nézted sok Csillagod."
A Szegény
A szegény Ember búsan járdogált,
Az Ég felé küldé sóhaját.
Az Ég leejte egy Csillagot,
A szegény Ember utána kapott.
Gyorsan kinyitá szíve ajtaját;
Belé rejti fényes Csillagát.
Jöttek Csillagok fényesek ismét,
Egymásután, s mindnek csodálta színét.
Mit szólhat a Nap a nagyszerű,
Csodálatos fényes tekintetű.
Megkérdezi milyen választ adhat,
A Csillagokból kinek adhat.
Mivel a Nap az nagyszerű,
A válasz jóságos, egyszerű.
"Ha éhezőt látsz adj kenyeret,
Ne feledd el a Csillagos Eget."
A szegény Ember boldogan járdogált,
Az Ég felé küldé hálás dallamát.
Az Ég leejte egy Csillagot,
Mely gyönyörűen ragyogott.
E Csillag volt az élet, a remény,
"Ó titokzatos Éj, már nem vagyok Szegény!"
Búcsú
Volt egyszer egy Nap, Óra, Perc és Pillanat,
Egy Csillagon a szemem megakadt.
Írtam is róla verseket sokat,
A vers hozta a dallamokat.
A penna félájultan pihen a fehér lapon,
Nem akar írni, fáradt, öreg nagyon.
Volt Égi járás, a Nap, Hold nem keltett vitát,
Csak éppen a Halál rátette a Kadenciát.
Egy Csillag mindig visszatér,
Hozza a vers dallamát, mint hű testvér.
Jött a sötétség és dac nélkül,
Eltűnt bársony ruhában irigység nélkül.
A Hold úszott az Égen és beszélt,
A Hegy állt egyhelyben és büszkén remélt.
Jöttek viharok, volt Égi béke,
Kik látták a Csillagot könnyel fizettek érte.
Üres szobában meglapult a múlt,
Az idő igencsak elmúlt.
A Tó felhozta a fogyó Napot,
Láttuk mint lélegzett nagyot.
Felleg miatt voltam a bánat és boldog,
Megszületett a harmat, szívem nem volt boldog.
De azért a Föld szíve dobogott,
Vándornak kővánkosa sok Csillagot hozott.
Volt havas út, fejünkön Korona,
Lenézett ránk a Csillagok szent mosolya.
Egy másik út, hol Ember a szívét vitte,
Madár is repült, szárnyán a Csillagot vitte.
Volt Bíbor és ezüst, csodás,
Volt betegség, szíves ápolás.
Volt ki Éjféltől a holnapot remélte,
De a reggelt azt lekéste.
A zongora lehangoltan, a hegedű húrja elszakadt,
A vers-dallamok súlya alatt.
Égig ért sovány csont kezem,
Szép hajóm alkonyon pihent a tengeren.
Az a Csillag mindig visszatér,
Négy gyermek zokogva életet kér.
Kenyerünk morzsája a Csillagé legyen,
Már béke és csend legyen.
A Nap már eljött,
Az Óra nem.
A Percre várni
Gyötrelem.
Mikor lebukik a Nap,
Az lesz a Pillanat.
Nap, Óra, Perc és Pillanat,
Gyönyörű Csillag a BÚCSÚ, az Isteni akarat!
Sorok - gondolatok
Visszautazni a múlt időbe,
Vajon mi haszna lenne a jelenbe.
Olyan sokáig nem voltam, s nem leszek,
Míg e kevés ideig vagyok, mi jót tegyek?
Ismerjem meg az Égbolt titkait,
Gyermek koromnak édes álmait?
Felnőve láttam már sok Csillagot,
Minden Csillag az Ő titkával ragyogott.
Ó Te Csillag, Te Égi szépség,
Kérjem, vagy követeljem, hogy ne legyen sötétség.
Valaki jön felém, arcán a vénség jele,
Ó mikor, hol, mi történt vele?
Csendesen leül a földre,
Napot várja felkelt-e, jön-e?
Nap teltével arcát Ég felé tartja,
Csillagot várja ölelésre van karja.
Álmodozva jön egy felhő gomoly,
Arcán végigsuhan halvány mosoly.
Elhal a látvány magam maradok,
Már azt hittem én is Csillag vagyok.
Visszautaztam a múlt időbe,
Nem volt semmi haszna a jelenbe.
Olyan sokáig nem voltam, s nem leszek,
Míg e kevés ideig vagyok, tudom a VÉGÉRE érkezek!
A Híd
A túlsó parton odaát,
Csillag hív, "a Hídon gyere át".
Széles folyót, mit sok szem lát,
Egy magas Híd íveli át.
Talán a túlsó parton odaát,
Könnyebb az élet, mint ideát.
A Híd lábánál töprengve állva,
Egyre csak a Csillagot csodálva.
A túlsó parton odaát,
Csillag hív, "a Hídon gyere át".
A Híd magasságához érve,
Mely alatt a folyó halad délre.
Látható Holdfény a vízen csodás,
Hallatszik különös csobbanás.
A túlsó parton odaát,
Csillag hív, "a Hídon gyere át".
Már a Hídon átjutottam,
Mikor szörnyű dübörgést hallottam.
A Híd összeroppant, vízbe zuhanva,
Óriási rémületet okozva.
A túlsó parton odaát,
Ezernyi Ember bánatában kiabált.
Csak egy Ember ment a Hídon át,
Csillagot csodálva juthatott át.
A túlsó parton odaát,
Mikor mentem az ép Hídon át.
Megérkezve fáradtan odaát,
A Csillag boldogan ölelt át.
Soha
Ringatózva az Égi csodákba,
Eljutok a Csillagok honába.
Nem mondom makacsul - Soha -
Mert hiszem, tudom, eljutok oda.
Bátran el kell az Éjt a Nappal osztani,
Mert egyszerre csak egyet lehet csodálni.
De soha kettő, mindig csak egy,
Mikor melyik az, nem mindegy.
Míg egyiket várom, másik lassan múlik el,
Lelkem szemem szorgalmasan figyel.
Szememből kihalnak a fények,
De jönnek másnap újak szépek.
A Hold este jár, reggelre eltűnhet,
De még sem fog el a rémület.
Nem kell mondani nem látom már - Soha -
A változás ez éppen a csoda.
Talán egy rég eltűnt Csillag lesz a csoda,
Meg voltál győződve, nem látod - Soha. -
Okosan bánj e szóval - Soha -
Nem tűnhet el a Csillagom - Soha.
Észak
Észak, az Éjszaka közepe,
Van is Csillagaimnak méltó szerepe.
Állhatsz csodálkozva az Ég alatt,
Minden titkoknak a titka alatt.
Most megvallom titkom Neked,
Ezt megrendülve hinni sem mered.
Tudom minden Csillagom remek,
Titokban lassan mégis hajnal felé megyek.
Észak, az Éjszaka közepe,
Sok Csillag lehet szíved öröme.
Tudom csodálsz minden Éjjel,
Pihenni térsz Észak-Csillagaim emlékével.
Álmodban Angyalok a Csillagok Néked,
Csillagaim nem szomorkásan nézed.
Titkom megvallva vagyok Észak.
Maradok mindenkinek ÉSZAK.
Kelet
Álomból ébredés van, reggel lehet,
Itt már a fény remélhető - Kelet.
Ne töröld ki a szemedből a Csillagok fényeit,
A Csillagok űzték el az éjszaka rémeit.
Ők virrasztottak féltőn Veled,
Kísértek, mintha fogták volna kezed.
A Hold csodás fényével zárult be a menet,
Itt már a fény remélhető - Kelet.
Ismétlődni fog a csodás éjszaka,
Ragyogni fog az Égnek minden Csillaga.
Elébe mégy a Holdnak, s nyújtod kezed,
Minden csoda megtörténhet Veled.
Reggel ki ne töröld szemedből a Csillagok fényeit,
Ők hozzák el szíved reményeit.
Nap fénye életed csodája lehet,
Szívedben jön fel a Nap, megérkezik - KELET.
Dél
Délben oly forró a Nap,
Szíved sok meleget kap.
Minden titkot szépséget megvilágít a Nap,
Ez óriási Csillag szemében parányi vagy.
Kopog a léptem a kövön, mily öröm,
Hátam mögött jön, árnyékom a kövön.
Nincs tikok, bántás, bűn, csak a megoldás,
Süt a Nap, fényében ott a megbocsátás.
Kopog a léptem a kövön, mily öröm,
Felhallatszik az Égig örömöm.
Nincs már félelem, bánat csak fény van,
Csodásan süt a Nap, Dél van.
Lehetnek még oly gondolatok,
Mikor kegyelemért sóhajtozok.
Most csodálatos béke van,
Süt a Nap, Dél van.
Tűz ez óriási Csillag a Nap,
A szív kérdez, enyhülést hol kap?
Világos van Uram, a kegyelem hol van?
"Ember süt a Nap - DÉL VAN!"
Nyugat
Nyugaton nyugszik el Ég szeme a Nap,
Bíbor fényéből mindenki kap.
Nyugvása lassú színpompa,
Mintha óriási Szem volna.
Sok Ember utazik messze,
A Nap nyugvását, hogy meglesse.
Fizet is érte jó sokat,
El is viszi Napnyugtáig a vonat.
Csupán a szórakozás vezeti,
Lényeget a nagy csodát észre sem veszi.
Bocsáss meg nékik nyugvó szép Napom,
Talán meglátják a valódi csodát egy napon.
Ajándékot hoztam - a két szemem -
Így nyugvásod bizton nézhetem.
Dél vezetett el ide hozzád,
Hogy lássam nyugvó színes Orcád.
Este én is nyugton hajtsam le fejem,
Megnyugodva csukjam be szemem.
- NYUGAT - adj még fényt, éveket kérlek,
Nyugaton nyugodjanak le az Égi fények.
Tél
Megjött a Tél a hóvihar,
Kérdezzük meg, hogy mit akar.
Hegyeken, réteken tombolva,
Nincs két hópehely egyforma.
Ha havon táncol a szél,
Szomorú Ember mitől fél?
A Tél fehér palástját tolja ide-oda,
Égnek sem szűnik meg a Csillaga.
Csillag nézéssel töltöm a Telet,
Csodás szépségükkel melegebb lehet.
Ők mindig beszélgetnek velem,
Ha Csillagokat nézem nem fázik kezem.
A Hold is jár, mint világító lámpás,
A hó miatt nincs elakadás.
Jótékony a hó, mely a vetést megvédi,
Örülj a hónak a Tél ezt kéri.
Lesz kenyér, foszlós kalács,
Ha Tél mondja, ez bölcs tanács.
Fák ágaira is hull a hó,
Kiálts boldogan Ó hahó!
Az Ember a szív-fagyástól fél,
Hol szeretet van, a szívnek nem árt a TÉL!
Tavasz
A szellőt érzem a kis ravaszt,
Büszkén mondja - elhoztam a Tavaszt.
Lehajolhatsz a jég, vagy ibolya virágért,
Mondj köszönetet minden szál virágért.
A Földnek érzik illata már,
Fák ágain a rügy a Napra vár.
Nem késik sütni a Nap soha,
Felmelegít a szél is, nem mostoha.
Fentről szól egy Csillag sápadt vagy,
Megviselt a Tél, hosszú volt és nagy.
Tartsd orcádat a Nap felé,
Pillantásod legyen mindig azé.
Ifjú Csillagok vonulnak,
A Tavaszi Égboltról dalolnak.
Daloljál szép dalt, ünnepit vígat,
Míg minden fűszál nem vígad.
Most zöld és nem rozsdás a falevél,
Ez biztosít, hogy a Tavasz él.
Reménykedve lépj a holnap elé,
A Tavasz csodás ígérete felé!
Nyár
Nyár van forró a fal a kő,
Különös ez a Nyári hő.
Hosszú folyóban úszom vidoran,
Nem nevetnek ki vén fák gúnyosan.
Nyár virág csokrot ígérj ne koszorút,
Mond még messze van az az Út.
A Hold mint világos nagy tányér,
Igen magasan jár, ő rá ér.
A Csillagok vidáman sorban állnak,
Biztos örülnek a ragyogó nyárnak.
Nézem a dörgő felhős villámokat,
Felhő ne takard el a Csillagokat.
Várom a virágokat, nem a koszorút,
Jövel Nyár ne adj napokat szomorút.
Gyümölcs érik a fán, daltól hangos a rét.
Gyermek kacagás lárma szerte-szét.
Újra úszom a folyót, Csillag a parton vár,
Virágcsokorral, s mondja - elbűvölő a NYÁR!
Ősz
Az Őszi falevelek szivárvány színben,
Egy Csillag dalol az Őszről emígyen.
"Az elhalt nyárnak hazajáró lelke
A verőfény itt játszik az ablakon
Apró szilánkjai az Őszi fénynek
Táncolnak széken, ágyon, asztalon
A szoba csupa sugarakkal telve
A Nap csókja itt ég a falakon
E játszi fény e sugarak
Kacérkodó gyász hervadt nászi pompa
A szívembe hullanak
Mint Égi nektár Antik Billikomba."
Ki írta e dalt? Ó - egy Csillag lehelte -
Ősszel visszajár a Nyár lelke.
Futás
Végig futok a Tejúton.
Bizony, s nem állok meg félúton.
A gyermek Csillagokat keresem,
Lássa meg őket öreg szemem.
Végig futok a Tejúton.
Bizony, s nem állok meg félúton.
Hamár ennyire úton vagyok,
Kívánságaim óriások, nagyok.
Tovább futva meglátogatom a Plútót,
Róla ejtenek sok szót.
Csillag, fogd kezem, s szelíden
Vezess át a nehezen!
Merkúr, Te "vasszívű bolygó",
Vénusz, Te vagy a "pokoli bolygó".
Föld, "az életünk bolygója".
Te Mars, "a homok bolygója".
"Égi útitársunk" Hold, szeretlek,
Szaladok, futok, így fényt lelek.
Csillag, fogd kezem, s szelíden
Vezess át a nehezen!
Végig futok az Égbolton,
Jupiter, csíkjait mért nem én hordom?
Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz,
Gyűrűid csodásak. Fényed óriási Szíriusz!
A Föld hív haza: "Gyere!"
Majd haza visz a Göncöl szekere.
Csillag, fogd kezem, s szelíden
Vezess át az Életen!
A Pillanat - Arcai
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
A Pillanat Csillagok fénye volt.
Fényességük mely sokat ér,
Bukdácsolásom mentségével felér.
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
Millió Csillag fénye volt.
Egy Ifjú Arcán öröm volt,
Mondá: "E Pillanat a Csillag volt."
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
Meleg és tündöklő fény volt.
Leányka Arcán boldogság volt,
Mondá: "E Pillanat a Nap volt."
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
Anyám Arca boldog ezüstös volt.
A Pillanat gyermekeinek igaz mesét mond,
Égen jár a Csillag, s a szelíd Hold.
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
A Pillanat száguldása fájó volt.
Érzéketlen Ember Arcán öröm nem volt,
Csillag helyett maradt Arcán egy fekete folt!
Ezüstös Pillanat volt, Anyám utolsó napja volt.
Hű Csillag
Álmodnék, hogyha mernék,
Csodákat hosszú utakon.
Leomlani a hegytetőről,
Mint vízözön egyszólamon.
Megneszelni mily édes a zaj,
Mikor elcsitul a jaj.
Csillaggal száguldani a végtelenben
Fáradtan pihenni
Zöldlombok alatt
Meghallani az Édenben,
Hogy nincs bú a fa alatt.
Emberek csodákat álmodni gyertek,
A hosszú útra jertek.
Leomlani a mélybe - hol látszik a szakadék -
Álmodni, hogy az Égből egy fényes
Csillag mellől boldogan kiáltozék.
Így szól a Csillag!
"Már mindenki elhagyott az utakon,
De én a Csillag veled maradok a hosszú utakon."
Csodálni gyönyörű csontruhád ó Halál,
Mikor a Hold fénye rád talál.
Nem bocsátani meg senkinek,
Az csak egy szó, nem jó semminek.
A szívet átadni az igen remek,
Így szeretve az úton járva megyek.
Így szól a Csillag!
"Már mindenki elhagyott az utakon,
De én a Csillag szíved őrzöm a hosszú utakon."
Jöjj velem Te Rút, Te Csúnya,
Lépésed zaja legyen az út himnusza.
Jóllakottan kivenni éhező kezéből a kenyeret.
Ráordítani itt a kalács, Csillag ad neked kenyeret.
Így szól a Csillag!
"Már mindenki elhagyott az utakon,
De én a Csillag veled maradok a hosszú utakon."
Új ruhát magamnak varrni
Benne koldusnak látszani.
Tengerhez rohanni, vízbe hullani,
Csónak nélkül ide-oda hullámzani.
Így szól a Csillag!
"Már mindenki elhagyott az utakon,
De én a Csillag tenger vizében is ott vagyok a hosszú utakon."
Könyörögni Istennek - tovább nem álmodni -
Csillag vigyen a valóságba és tudjon ott hagyni.
Árnyakat találni, hol tűz
A forró fájdalom csak űz.
Csillaggal kezet simogatni sietve
Hol fázik s lihegve
Utat találna a Remény
Hű Csillaggal, a szív fáradt közepén.
Reggel
Csöndes a Reggel, halványak a fények,
Még alusznak ifjak, s vének.
Egy szemhunyásnyit sem aludtam,
Csillaggal ünnepit daloltam.
E Reggel titkokkal telve,
Panaszos hangokkal keverve.
Nagy panasza a Reggelnek,
Semmi dolga az Embernek.
A titok hallgat, nem beszél,
Ő titkot tart, így csendben él.
Az éjszaka panaszkodik,
Nagyon hamar hajnalodik.
A napnak az a panasza,
Hamar jön el az éjszaka.
Mindenki csak panaszkodik,
A Hold szörnyen sóhajtozik.
A titok ha megszólalna,
Az igazi dráma volna.
Nem csöndes a reggel, vannak fények,
Felébredtek ifjak, s vének.
Csillaggal ünnepit nem daloltak,
Reggel fáradtan panaszkodtak.
A Hold fehér lett, s alakja,
Olyan mint egy felhő leszakadt darabja.
Ha majd látszik a délelőtt,
A délután az este előtt.
Csillagokra visszagondolva,
Várom őket szívdobogva.
Csöndes a Reggel, vannak fények,
Jönnek vágyak új remények.
Milyen csodás az Égbolt reggel,
Mikor a Nap felkel.
Jövök
Jövök az úton, sietve én,
Semmit sem hozva, minden enyém.
Enyém az élet, Csillag, a fény,
Ne állj utamba, sietek én.
Jövök az úton, sietve én,
Elől a parton, vár a remény.
Rengeteg Csillag szól "add kezed",
Így együtt az úton, csodás remek.
Jövök az úton, sietve én,
Követ az élet, követ a fény.
Fényen túl hívó Csillag az örök,
Sietve mondom, Jövök, Jövök!
Szálló Madár
Mért nem vagyok szálló madár,
Rég elrepültem volna már.
Csillagos Égbolt felé,
Leszállva a Csillagom elé.
Mért kellene szálló madárnak lennem,
E gyönyörű Földről is Csillagom nézhetem.
Talán a távolság fájó nekem,
Azért repültetném lelkem.
Mért nem vagyok szálló madár,
Rég elrepültem volna már.
De a Földet nem felejteném,
Ott születtem - csak kérdem, ott boldog voltam én?
Messzeség
Csodálatos Égbolti messzeség,
Körvonalataid látom-e még?
A messzeségben hány Csillag ég?
Megláthatom-e őket, ha valóban ég?
Csodálatos Égbolti messzeség,
A Földről figyelhetlek-e még?
Tudom az út odáig hosszú nagyon,
Hol a csodálatos Égbolti messzeség vagyon.
Mi történt velem, hogy eddig nem érzékeltelek,
Boldogságban, betegségben nem figyeltelek.
Most messzi Csillag után kutatva nézek én,
A csodálatos Égbolti messzeség lehet enyém?
Búsultomban nem tudom ott mi lehet,
A messzeségben hány Csillag élhet.
Mi itt az Égbolton van, ott is lehet ugyanaz?
- Ne kérdezd, a messzeség az Isten titka az!
Fátyol
Míg ifjú voltam arcomon fehér volt a Fátyol,
Azon keresztül látszott sok Csillag távol.
Majd fújt a szél, homoktól szürke lett a Fátyol,
De még látszott sok Csillag távol.
Szívem alatt kicsinyke szív dobogott - közel nem távol,
Így Csillagok szerint kellett egy új fehér Fátyol.
Majd azt is befújta a homok szürkesége,
De a szürke Fátyolon is látszott a Csillag fénye.
Múltak az évek arcomon fekete lett a Fátyol,
De még azon keresztül látszott sok Csillag távol.
Beszélt is egy Csillag: "tudod én sem maradok,
Talán egy millió év múlva meghalok.
Csak a könnytől ázott fekete Fátyol,
Maradjon a földön, nem messze a háztól.
Azért, hogy szerettél ott távol,
Tudni fogom Tiéd volt a Fátyol."
A Bolygó
A Földön a szép Bolygón lakom,
Ez az én csodálatos otthonom.
Repülni róla onnan le nemigen lehet,
A Bolygó bolyongva viszi lelkemet.
Valahány Csillag mellettünk elmehet,
Mi maradunk bolyongva, mert lehet.
Te Bolygó milyen szépen öltözetve vagy,
Fák, füvek, virágok - az Emberekért vagy?
Nincs válasz, a Bolygó bolyongva megy,
Sötét, világos olykor bolygásában a hegy.
Esténként a Csillagok színes fénye,
Magyarázzák ez most az Éj, - nem a Bolygó vége.
Jaj repültem az Éjben, messze egy halvány Bolygó volt.
Tudom e halvány Bolygó a lelkem volt...
Finetta Csillagai
Volt egy város Finetta, mely a Tengerbe süllyedt,
Ettől sok ember rémült, megijedt.
Már jó ideje Tengerben volt a város,
Egy öreg ember esténként nem volt álmos.
Csak az láthatja meg Finetta Csillagait, mesélte,
Ki a Csillagokat igazán szerette.
Este én is a Tengerhez mentem,
A Csillagok előbukkantak menten.
De hol vannak az emberek,
A Csillagot néző fényes szemek?
A Hold talán előbújik néha,
De attól még a város néma.
Tengerbe süllyedt város a csodát hitte,
Összes Csillagait magával vitte.
De milyen csoda az a város,
Ahol nincs ember - vagy mindenki álmos?
A Nap áldó sugara sem jár,
Így nincs virág mely napfénye vár.
Sok este Finetta Csillagait lesve,
A csónakban ülve lassan evezve.
Nehogy felkavarjam a vizet,
Mert Finetta Csillagai mind elsiet.
Később már fájt a csodálatos város csendje,
Nem igazi város az hol nincs Napkelte és lemente.
Így hát a búcsún fáradoztam este,
Szemem a Csillagokat már nem leste.
Előttem van a valódi Égbolt Csillaga,
Közte van az Isten összes igazi Csillaga...
Finetta búcsúja
Vissza a múltba
Egy csodálatos Csillagos "ESTELEN",
"ESTVÉLI" imámat mondtam csendesen.
A tengerparton csodálkozva állva,
A környezetet egy dörrenés megrázta.
Majdnem leszakadt az Ég a villámoktól,
A föld rengett a hullámoktól.
TOLVAJ lettem, elloptam egy Csillagot,
Mely a gyönyörű Finetta egén csillogott.
Az iszonyatos dráma
Kapitány úr, a hajó mikor indul?
"Tegnap délelőtti napnyugtakor indul.
Csak a szél, más senki nem váltott jegyet",
A megzavarodott Kapitány, nem is adott jegyet.
A hajó igen lassan borulva elsüllyedt,
Finetta városa is a tengerbe süllyedt.
Azután óriási fájó csend lett,
Egy várossal, sok vízbefúlt emberrel kevesebb lett.
Mindenkinek van baja, búja,
Ez volt Finetta búcsúja.
A döntés szomorúsága
Az évek lassan mind elsuhantak,
A Csillagok egy híján az Égen maradtak.
Kérdezték "tízes évek óta mért hiányzik ott egy Csillag?"
HAZUG lettem, "felhőtakarásban van a Csillag".
Az ellopott Csillag naponta mondogatta,
Százszor is szomorúan panaszolta.
"Fejed felett majd leszakad az Ég,
Oly sok Csillag van, mind az Égen ég.
Engedj haza ott a Tejút,
Ott születtem, szép lenne a visszaút."
Válaszom igaznak bizonyult,
Mikor megmondám nincs visszaút.
"Emlék vagy, sok árva és vízbefúltért nekem,
Míg élek itt kell maradnod velem."
Tovább panaszol: "Mindig meg kell várni a reggelt,
Akkor dönteni, ha a Nap felkelt."
A döntés és Vízió
Egy Napfényes reggelen döbbenetes gondolatom támadt nekem,
A verseimet talán nem is én, hanem a Csillag írta nekem.
A Csillagnak a Nap fénye volt a tolla,
Mellyel a vers írását megoldotta.
A dallamoknak karmestere a Hold,
A ritmus és ütem a szél volt.
A döntés utolsó szavai
Mindig meg kell a reggelt várni,
Ha a Nap felkelt, akkor kell dönteni.
Döntöttem: hogy nem fulladtam a tengerbe, a földről nézhetem a sok Csillagot,
ISTENEM! Ha meghalok, visszaadom az ellopott Csillagot!
Varázs
Ó nincsen annál szebb varázs,
Ha reánk süt a Napsugár.
A szívünk úgyis fázik már,
Ó jöjj csodálatos Varázs.
Világosítsd meg a szívünket,
A megepedett lelkünket.
Ragyogjál be az éltünkbe,
Ó jöjj Napsugarak fénye.
Fényes tekintetű akarok lenni,
A Napsugárban megfürödni.
Elbeszélni az Éjszakának,
Milyen volt fénye a Napsugárnak.
A föld varázslatos fényben úszott,
Minden hová a fény bekúszott.
Izzott a fény mint parázs,
No ez volt a csodás varázs.
Állj meg idő, ne menj tovább,
Hadd lássam még a Nap csodát.
Ha életem tovább megyen,
Ragyogjon fenn a Nap nekem.
Együtt látni a Nap és Csillag fényét,
Megcsodálni e kettő szépséges létét.
Valóban az lenne a csodás,
Így kettős lenne a Varázs.
Csend
Beszél a Csend, de ó ám sokkal jobban,
Mint dacos szó, vagy cicomás beszéd.
Mert meghallom, ha a Csillag szíve dobban,
Tűnő vágyak panaszos neszét.
A tájon a Csend megül
A felhő csendben repül
Könnyeit törölgeti a zaj
Nem kiabálhatja ó jaj!
A Csillag álmában csendesen dalol,
Zene is hallatszik valahol.
Még nincs késő, de az álom alszik,
Csendesen a Csillagról álmodik.
Megbocsátana a Nap a szélnek,
Hogy felébe húzta fellegét a Csendnek.
A Csend az Ég, Föld, s a Szív ismerője,
Nem a zaj a mindenség üzenetje.
Mégis az Égen rettentő robajjal,
Vándorolnak az Égitestek tüzes zajjal.
Mire a szívemig elérnek,
Már zaj nélkül a Csendről beszélnek.
A Csillag szíve is a Csendről beszél,
Az Éjszakától nyugalmat remél.
A tűnő vágyak panaszos neszéről beszél a Csend,
Meg akarok halni, Csillag szívében tovább élni miként a Csend.
Alkonyat
A Napkeltő éneke...
"Serkenj fel te lant és hárfa,
Hadd keltsem fel a hajnalt."
Zendülj szíven mély hálára,
Ki a Napot küldi magasztald.
Siess hajnal, ó szépséges virradat,
Mert óriási léptekkel közeleg az alkonyat.
Nincs reggel, délelőtt, dél, délután,
Csak sóvárgok szüntelen a Nap után.
Ó te szépséges alkonyat,
Ketté vágod a napomat.
Az alkonyat ráül a földre, hegyre,
Nem akar mozdulni semerre.
Mért várom a kelő Naptól - jöjjön a virradat,
Mikor már fejemre zuhant az alkonyat.
Számlálhatom a búcsú napokat,
Melyet elhoz a bíbor alkonyat.
Már elbúcsúztam a Naptól,
De nem az alkonyattól.
Alkonyi fényben úszik minden,
De a Csillag még sehol sincsen.
A búcsúzkodásnak akkor van vége,
Ha feljő a Csillag az Égre.
Bocsáss meg fényes Napot hozó virradat,
Már nem téged várlak, jöjjön az Élet-Alkonyat.
A Fény
A Fény "elődször"
"Elődször" teremté a Fényt az Isten,
Adá azt mindenkinek ingyen.
Ne légyen sötétben senki,
Sok Csillagait lássa mindenki.
Sebes szeleknek zúgása,
A Fénynek gyors robogása.
Kérdem - honnan jössz, hová mégy,
Még azt sem tudom vagy-e még?
A Fény másodszor
Meggyújtom fájó emlékeim gyertyafényét,
De oly nagy gyorsaságod, más látja már annak fényét.
Visszanéz a Nap, de nem hogy félti fényét,
Hanem, hogy lássa az Éj mint hozza fel Csillag fényét.
Eloszlik az alkony bágyadt fénye,
Látszik már a Csillagok szépsége.
Nem is kell más a nap múltával,
Fellángol örömöm Csillagok voltával.
A Fény harmadszor
Mivel, hogy megvolt a Nappal és az Éj,
Már zengi a Csillag ne félj!
Sok Fénnyel áldott lesz az Éj,
Többször ismétlődve látszik Csillagos Éj.
Újra kérdem - honnan jössz Fény, hová mégy,
Sebességeddel nem tudom vagy-e még?
Megszólal a Hold szelíden,
Fény ne olyan sebesen,
Kicsiny Csillag ezüstös fényemben,
Áll ijedten a rengetegben.
A Fény "Utódszor"
Ó Fény a véged, a gyors kezdet, nem álom,
Valóság a Fényed, az Élet az melyre vágyom.
Észre vehetnéd már, szememben is van Fény,
Egy gyönyörű Csillag, a Könnycsepp az a FÉNY...
Az utolsó falevél
Fát ültettem, hogy Égre nézzen,
A Csillagot onnan szemléljem.
Megnőtt, alatta üldögéltem,
Mikor sok levelet hozott nékem.
Látni szerettem volna a Napot,
Azt a fényes világosságot.
De nagy baj volt,
Nem látszott az Égbolt.
Másnap a Holdat szerettem volna látni,
Ezüstös fényében csodálni.
De nagy baj volt,
Nem látszott az Égbolt.
A Csillagokat már nem is reméltem,
Siettem el, a Múló-Múltat siettemben elértem.
Ki kezében tartotta a Napot a Csillagot,
A Holdat, az órát a percet a pillanatot.
Szólt, "Én a Múló-Múlt vagyok,
A jelennek semmit nem adhatok.
Szaladj oda a fához,
Öleld át, s csodát hoz."
Átöleltem a fát hullott a falevél,
A szél megtámadott - "mit tettél
A falevél drága játékom volt,
Játszi kedvemben táncolt."
A Múló-Múltat kértem, jó lesz ha segít.
Szólt "adj a szélnek valamit.
Talán az ősz hajszálaid.
Békülj meg a széllel
Hadd fújja a hajad széjjel."
Nem kell ahhoz fát ültetni,
Hogy lehessen Csillagot látni.
Vannak sorsok boldogok,
Kiknek az Égen látszanak sok Csillagok.
Átöleltem a fát, nekem adta mindenét,
Mikor hullatta levelét.
Már látszott az Égbolt,
Az összes Csillag fénylő volt.
Mindennek megvan az ára,
A fának lombtalan lett az ága.
Utolsó dalát a szél eldanolta,
Mikor a fa levelét hullatta.
A Múló-Múlt kezében tartotta a Napot, a Csillagot,
A Holdat, az órát a percet a pillanatot.
Majd hirtelen sűrű köddé válva elmúlt,
Zizzenve fejemre az utolsó falevél lehullt...
Szélcsend
Szélcsend van, vihar lesz, ó ne félj,
Én csak a Csillagot nézem, Te mesélj.
Hideg van kint az éjszakában,
Úgy este március havában.
A meleg szobából kitekintve a Csillag mintha nem élne,
Azért űzöm ki magam az Éjbe.
Te maradj a meleg szobában,
Én nézem a Csillagom kint az éjszakában.
Szélcsend van, vihar lesz, Te békében élj,
Én csak nézem a Csillagot, egy Bolygó mondja ne félj!
Szélcsend van, nem mozdul semmi,
Jó így vihar előtt a Csillagot nézni.
Rám csodálkozik nagyon a Hold,
"Mi jó a szélcsendben mondd?
Talán a Csillag egészen más,"
Na igen - "mint egy csodás látomás!"
"Van még más is a szélcsendben mondd?"
Kíváncsiskodik tovább a Hold.
Bizony "Hold a Te fényed
Csodásan ragyog ezüstös lényed."
Szélcsend van, vihar lesz, nem álmodás,
A szélcsendben békés a várakozás.
Rám mosolyog Égből a Csillag, van csodálkozás,
Szélcsendben vihar előtt - a Csillag színes látomás!
Majd
Míg ifjú voltam türelmes csendes,
Mondhatnám azt is, hogy rendes.
De nőttem - majd megmutatom ki vagyok,
Mi itt a nagy baj mit előlem elhallgattatok.
Majd arany pálcát kértem én,
Azzal kergettem a Csillagokat én.
Hosszú fehér ruha kell,
Uszályon mértékkel varrni kell.
Koronát is kérek majd,
Hiszen királynő leszek majd.
Megkérdezem majd a Holdat,
Mivel telik el a holnap.
Arany pálcámmal majd megkergetem,
Fehér uszályom rátekergetem.
Majd megmutatom, hogy minden Csillag nekem él,
Viselkedésemtől biztosan fél.
"Majd kiáltom enyéim vagytok,
Mert királynőtök vagyok!"
Majd emberek kenyeret kértek, nem adtam,
Pedig kezemben volt sok falatban.
Majd száguldok hegy és völgy felé,
Mindig a Csillagok felé.
Egy Csillag túllátott az eseten,
"Te nem vagy gonosz, csak türelmetlen.
Majd megismerkedsz egy Csillag testvérrel.
Kinek jóságos szívével megtanulsz járni békével."
Majd futásom bevégezem,
Gonoszságom megelégelem.
Sietve futva mindenkinek bocsánatért,
Majd azokért a sok Csillagokért.
Miket arany pálcával kergettem,
Hogy szörnyűségem menthessem.
Jóságos Csillag Testvérem!
Majd Csillaggal a Porszemet kezedbe teszem,
Ez a kincs maradt meg nekem.
Ki ne dobd, mert szomorúságim lesznek nagyok.
A Porszem ÉN VAGYOK!
A Folyó
Erdei utamon míg mendegéltem,
Egy különös Folyóhoz érkeztem.
A Folyó hátán cipelte a Csillagot,
Meg minden Égitestet, mely az Égen villogott.
Csodáltam, hogy nem fáradt el,
Mikor sok kilométerben folyt el.
Tükör a Folyó, s csodálatos minden,
Azért a partról csendesen követtem.
Minő boldogság, hogy az Égiekből
Minden duplán látszik itt lentről.
A Csillag rádanol a Folyóra,
A Hold is a tükrös dallamra.
Mert tükör a Folyó a Csillagnak,
Holdnak, s minden Égitesten villogónak.
Égbe szálláshoz lajtorja kellene,
Az én arcom is a Folyó tükrében lehetne.
Hamar elfáradtam, a parton aludtam,
A Nap fényére ébredve vígan danoltam.
Mily boldogság, hogy a Nap felkelve,
A Folyó tükrében nézi magát énekelve.
Amott a távolban a valódi Ég fekete,
Vihar lesz eltűnhet a Folyó tükre.
Tükör nélkül maradhat minden,
A Hold sajnálhatja, ha tükre már nem lesz itt lenn.
Búsan egyedül maradtam amiatt,
Hogy a kanyarnál a Folyó elvitte a Csillagomat!
A Tudomány
Őrizz meg Csillag engem, és író-tollam,
Hogy Tudományt próbálva versem szebben szóljam.
Őrizz meg Csillag engem, hogy jöttömbé-mentembé,
Mindig az Égbolt kékje felé menetelve.
A Tudományt keresem és szívem kedvelje,
Úgy mint a felettem álló Csillagot szeresse.
Olyan Ékes nekem a Tudomány,
Mint egy zenekari szép nyitány.
De hiába veszem kezembe hangszerem,
A Tudomány nem jön, fájón keresem.
Óvj meg engem Csillag a búsulástól,
A nehezen érthető Tudománytól.
Őrizz meg Istenem engem, hogy lényem ne Tudománytalan legyen.
Az író-tollam sok verseimben dicsérve az Égitesteket tegyem.
Óvj meg Csillag engem, és író-tollam,
Hogy a verseknek Tudatlanul a búcsút ne szóljam.
Egy Csillag kitartóan felettem áll,
Mondván "ne gyötörd magad, a szenvedés elszáll".
Különlegesen ékes a Tudomány,
Ha elfogadni tudó az irány.
Keresem Égen Földön, de már tudom,
Csak az Égieknél találhatom.
Áldj meg engem Advent Csillaga,
A Mennyei Krisztus Betlehemi Csillaga.
Már megmutattad hol van a Tudomány,
"Szeretettel nézni a Csillagra a legszebb Tudomány".
A Ruha
Égi kalandozáshoz felvettem fehér Ruhám,
Egy Csillag közbeszólt "nekem is van fehér Ruhám".
Másnap felvettem rózsaszínű Ruhám,
Egy másik Csillag közbeszólt "nekem is van rózsaszínű Ruhám".
Majd piros Ruhába öltöztem,
Nem tetszett egy Csillagnak ahogy öltöztem.
Megszerettem a lila Ruhát,
Szólt egy Csillag "ki látott már lila Ruhát".
Kék Ruha mellett döntöttem,
Egy másik Csillag féltékenyen mondta szörnyen öltöztem.
Végül a fekete Ruha mellett döntöttem,
Gondoltam ez már senkinek sincs, szörnyülködtem.
Nagy vihar felhők jöttek,
Roppant szeles esővel közeledtek.
Nem féltettem fekete Ruhám,
Ha megázom, mindegy nem hat rám.
Vihar multával felsuhant az Égbe,
A gyönyörű szivárvány félkörbe.
Megszólít "Ki vagy Te fekete márvány ruhás?
Égen, a földön nincs ilyen Ruha más.
Márványban van minden szín elrejtve,
Csillagok mosolya is, azért a Ruhád bársony fekete.
Viseld boldogan ezt a Ruhát,
Összes Csillagnak fekete bársony mosolyát!"
Plagális zárlatok
Hiszed-é? Tudod-é, hogy a Nap nyugatra megy el?
Hiszed-é? Tudod-é, hogy a Nap keltről jön el?
Hiszed-é? Tudod-é, hogy Isten Ő sokadalmával Csillagot teremte?
Hiszed-é? Tudod-é, azért, hogy Csillag nélkül ne maradjon az Ember lelke?
Lakod ajtajára ne írd ki
"Itt nem lakik senki".
Ajtód előtt Csillag áll kedvesen
Hozzád jönne, engedd be szívesen.
Kint sűrű fellegekkel teli az Ég,
Altató dalt dalolna, mint Szülőd rég.
A gyönyörű fényes Holdnak ne mutasd arcod mély ráncait,
Biztosan fátyollal takarná be az idő vonásait.
Ne nézz a tükörbe, nem arcod néz vissza rád,
Nem a te arcod az, Csillagodé az, ki vár rád.
Csillag a tükörben csillogva szépen
Mutatná meg igazi arcát épen.
Adóságod nagy, Arcodba vágtak kővel,
Siess törleszteni, Jézus mondta, üsd vissza kenyérrel.
Van köntösöd kettő, vagy ruhád, egyiket vesd le,
A didergő a meleg ruhában a Csillagát had lesse.
Kis teremben ne akard a Csillag szerepét játszani, nem leszel óriás,
Mondhatod azt, a kis terem volt a hibás.
Ó ti autentikus, vagy plagális zárlatok,
Amott túlontúl van Csillag a Kadenciával várjatok.
Ha már nem tudsz mozogni,
Egy szót sem kimondani.
Hiszed-é? Tudod-é, elképzelni
Helyetted, hogy ÁMEN a Csillag fogja kimondani!
A Szolga
Álmélkodással csudálom,
Hogy Napom már láthatom.
Szívem szerint megvizsgálom,
Napom fényét miként látom.
Süthet már rám a Nap fénye,
"Tudám" ezt Szolga létemre.
Feldíszítem a Földet,
Adám néki Ék-követ.
Ha a Nap lenéz a Földre,
Fűre, fára, tiszta rögre.
Lássa rendre, hogy ragyog,
Tudja, hogy Szolgája vagyok.
Álmélkodással csudálom,
Hogy már a Csillagokat látom.
Ők is lássák a tiszta Hegyoldalt,
Dalolok a Csillagoknak Éji-dalt.
Felöltve ünnepi ruhám,
Mivel elvégeztem Szolgai munkám.
Ó ti fénylő sok Csillagok,
Boldog Szolgátok én vagyok.
Álmélkodással csudálom,
Ha váltakozva Csillagot, Napot látom.
Nyelvem szólja gondolatom,
Munka nélkül Pihenve lássam Csillagom.
Mivel a Szolga én vagyok,
Csillagok halljátok szavam - az is maradok!
Utolsó Nyár
Ez a Nyár eljön énvelem,
A sírba magammal viszem.
Lehordom a virágokat,
A zöld árnyas fa-lombokat.
A fűnek selymes pázsitját,
A harmat édes italát.
Felveszem ezüstös ruhám,
Mit a Hold fénye hint reám.
Felöltök mindent, ami Ék,
A Napnak bíbor köntösét.
Ó, nem leszek én bús halott,
A Nyárral együtt vigadok.
Az őrző Csillag
Egy Csillag őriz engem,
Fehér ruhámon fénye lebben.
Midőn a hegycsúcsra mentem,
Tudtam a Csillag őriz engem.
Üzennék a fényes Napnak,
Az Éjben sok Csillagok laknak.
Van amely szelíden néz engem,
Az a Csillag őriz engem.
A Tél fagyása megcsípte kezem,
Így munkára nem volt jó kezem.
De hamar gyógyult az nekem,
Az őrző Csillag segített ebben.
A Tóhoz elsiettem,
Még úszni is mertem.
Baj nélkül partot értem,
A Csillag őrizőm volt Nékem.
Egy Csillag őriz engem,
Fehér ruhámon fénye lebben.
Midőn az életúton mentem.
Biztosan a Csillag őrzött engem.
A Perc
Idő ne kergesd a Percet,
Gyorsaságod követni nem lehet.
Szeretném a Perc ütőkéjét nézni,
Majd a Csillagot szemlélni.
Szeretném, ha táncolni lehetne,
A Perc ütőkéjére finoman lágyan szökdelve.
A Csillagra nézni sírva, nevetve,
A Percet lassúbbra nevelve.
A Perc ütőkéje ha megütné a Csillagot,
Nem szeretném megélni azt a Pillanatot.
Szeretném ha a szomorúság foglya tudnék lenni,
Ha a Perc megvigasztalna, a Csillagot szeretni.
Szeretném ha minden Csillagot néző,
Boldognak látszana, ha az Éj eljő.
Gondold meg Perc, ha ütőkéd felettem lebeg,
Ne üssön meg, ne legyek beteg.
A Kő
Egy Kő a földre leesett,
Mint Égből jövő üzenet.
Nem tudható mi volt: Bolygó, vagy Üstökös,
No, mindenképpen különös.
De én a Csillagom keresem,
Ó Ég kérlek add már nekem.
Egy Kő a földre leesett,
Mint Égből jövő üzenet.
Díszes árnyéka fénylett csodásan,
Néztem, szépségét csodáltam.
De én a Csillagom keresem,
Ó Ég kérlek add már nekem.
Megvirradt, felkelt fényes Napom,
Ő tudta, hogy a földön lakom.
Megkérdi: "Az egy Csillag keresés miért volt?
Mikor fejed felett volt a Csillagezres Égbolt."
Újra rám zuhant az Éjszaka,
Mint Nap mondta: ezernyi Csillaga.
Minden létezőnek árnyéka van,
A nagy díszes Kőnek is megvan.
Talán sokáig volt az Égben odafent,
Leesett, hogy széjjel nézzen idelent.
Szememre majdnem vakság lapult,
A Csillag szólt: "akarsz látni azúrt?
Meg fényes Égbolti Csillagot, ragyogót,
Avagy díszes Követ csillogót?"
"Kerestél lám itt vagyok,
Már néked ragyogok.
Ajándékot hoztam Csillagos Követ,
Ő volt az Égből jövő üzenet."
A Sziget
Mikor Csillagom lestem,
Egy Szigetre érkeztem.
Nyilvánvaló, hogy eltévedtem,
Csillagom is elvesztettem.
Víz előttem, a Sziget nem csónak,
Mit evezővel arrább tolnak.
Csillagom el miért vesztettem,
Mikor e Szigetre érkeztem?
Itt nem volt Templom-kerti síri temető,
Nevet viselő megdermedt márvány sírkő.
Egy parányi felhő díszruhába öltözött,
Úgy rohangált a Csillagok között.
A világosság a sötéttel vívja harcát,
Megvárom az alkony elhalványuló arcát.
Itt nincs étek, nincs ital,
Vízbe néztem, nincsen hal.
Mikor Csillagom lestem,
Erre a Szigetre érkeztem.
Tudatom, Csillagom hozott e Szigetre engem,
Hogy itt a Csillagokat lessem.
Maradok, megvárom a reggel pírját,
Megvárom a Napfény pompáját.
A Naplemente bíbor Pillanatát,
Alvásra hajtom fejem, hadd alussza álmát.
A szél dünnyögve szól: "csak nem akarsz aludni,
Mikor a Csillagokat kell számlálni?"
De alszom, majd reggelre ébredve,
Hozom meg döntésem, újat közölve.
Erre is út, arra is út,
De hol van a ki-út?
Fejem felett ezrével Csillagok,
Hazafelé vezető utat akarok.
Gyönyörű Csillagos Szigetem,
Megmondom néked ígéretem.
Van egy Csillagos csodás út,
Ígérem, e Szigetre lesz visszaút.
Az Éj
Az Éj lassan leszáll,
Az óra is megáll.
A Csillag fénylik már,
A Hold is már fenn jár.
Figyeld az éjszakát,
Ezernyi Csillagát.
Milyen csodás az Éj,
Ezüstös fényben ég.
A csendes utakon,
Csodás patakokon.
Halkan zenél az Éj,
Milyen csodás lét.
A Hegyeken
A hegyekre menjünk fel bátran,
Onnan nézzünk le majd vidáman.
A magasban élni szép és jó,
Onnan Napot, Földet látni jó.
Szabadon repül a gondolat,
Hegyeken csodás az alkonyat.
Két gyermek így énekelne a Csillagos Égről.
A Köd
Leszáll a Köd a hegyeken túl,
Csillag sem látszik, kedvem múl.
A művész nem festi képét,
A költő nem írja versét.
Itt és ott a hegyeken túl,
Nem látszik a Napfény az Ég beborul.
Éjszaka nincs Csillag ott túl,
A hegyeken mint fehér fal a Köd nem múl.
Jön egy ifjú legény büszkén vidáman,
"No itt a köd a baj, az semmi nálam."
Elindul nagy büszkén mint valami úr,
Pedig tudja a hegyeken túl a köd az úr.
Égre se nézve azon sem tűnődve,
Hol wesz majd Éjszaka alvó helye.
Őt elnyeli a Köd a hegyeken túl,
Itt nálunk felszáll a Köd szívünk vidul.
Megérkezik az ifjú elcsigázva,
"Mi az már, itt van a Napfény mindenki várja."
A művész festi megint képét,
A költő már újra írja versét.
Éjszaka Csillagok ragyogna,
Újra örömet mindenkinek hoznak.
"Mi felnézünk a Csillagokat hozó Égre,
A Mindenható elvitte a Ködöt végre".
A Hold fénye
Szeretném, ha Hold fénye kísérne engem,
Mert "Messzére" kell mennem.
Egészen az Égi Égbotig,
A csodásan élő Csillagokig.
Üzen a Föld a Holdnak,
A Hold a Csillagoknak.
Üzen a lelkem a Napnak,
Üzen a szívem a Bolygóknak.
Üzen a fénynek a Föld pora,
Üzen a Szél rohama,
Üzen a Felhő villáma,
Az Eső Pillanati csorgása.
Már a Hold fénye sóhajtja érkezem,
Ó milyen "Messzéről" való jövetelem.
Üzenettel Csillagaim már átöleltem,
A zuhanást is átvészeltem.
Ez lett volna az Égi utazás,
De eljött a Földre zuhanás.
Már nem üzen senki a Hold fényének,
Nap, Csillag, Bolygók a Pillanattal álmomban is élnek.
A Pillanat
Tíz óra.
Most ütött éppen
Az óra
Készülj fel hát a nagy útra,
Most van Tíz óra.
Az óra ketyeg,
A Csillag mondja megyek.
A Pillanat készül lassan,
Hogy eljöhessen szép halkan.
A Hold gondolkodik,
Felhőkkel álmodozik.
Az óra ketyeg,
A Pillanat mondja mennék, ha lehet,
A Perc elakadt valahol,
Pedig Tíz óra van mindenhol.
Tíz óra.
Most ütött éppen
Az óra.
Nincs már több semmi választás
Elérkezett a búcsúzás,
Itt az indulás.
Égi-országban mindenkinek,
A helyén kell lenniek.
Mert hamar jő a reggel,
Hozza a Napot, mely felkel.
Szemünk csodálatos fénnyel,
Minden látóval ér fel.
Nem egy Pillanat mit látunk,
A Nap fényénél nem búcsúzva állunk.
Az óra ketyeg,
A Pillanat mondja megyek.
Egy Csillag mintha elindulna,
A Pillanat utána szaladna.
Az Óra ketyeg,
A Csillag mondja sokad-magammal elmegyek.
"Azért várjatok meg,
Egy Pillanat múlva Én is megyek."
Látogatás
Egy Csillag kísér minden este,
Hogy jó éjszakát kívánjon este.
Egy Csillag látogat meg engem,
Megkérdi, napom miért van ilyen csendben?
Mivel töltöm a reggeli időt,
Szólt hozzám valaki délelőtt?
Múltával teli a délelőtt,
Délben egyedül állok a Nap előtt.
Egy Csillag látogat meg engem,
Megkérdi, hogy telt a délután?
Kérdezte valaki is ezután,
Mért nézek az alkonyi Nap után?
Egy Csillag kísér minden este,
Csillag testvéreit keresve.
Megkérdi, milyen volt az Ő ruhájuk,
Mikor piros ruhát adott az Éj rájuk?
Egy Csillag látogat meg minden este,
Hogy a sötétség álmom ne rettentse.
Egy Csillag kísér minden este,
Kék ruhája, kék az Ég este.
Mi lesz, ha nem kísér a Csillag este,
Nagyon sötét lesz minden este.
Becsukott szememben megmarad a belátogató fénye,
Olyan mint az Ég, kék örök fénye.
A Ház felett
Egy Csillag megállt a Ház felett,
Fénnyel ragyogott mód felett.
Indulóban voltam sétára menve,
Fehér pántlikát kötöttem egy fához sietve.
Az utat el ne tévesszem,
Azzal lassan meneteltem.
De a pántlika elszakadt,
A Csillag a Ház felett maradt.
Majd holnap újra indulok,
Remélem fejem felett ragyognak Csillagok.
Jóval tovább mentem, erdőhöz érve,
Úttalan utakon sok Csillagokat remélve.
De a fáradtság uralkodó lett végtére,
Visszafordultam, s a Hold odaállt a Ház tetejére.
Majd holnap újra indulok,
Ha virradat lesz, tovább juthatok.
Alig megyek, s a Ház felett,
Mindig meglep valamely Égitest.
A Nap vidáman fénylett,
Szörnyűséges meleg lett.
Visszafordultam, s a Ház felett,
A Nap ott szórta a meleget.
Akkor jöttem rá, hogy az Égitestek,
A Ház felett védőn lebegtek.
A szívem is már hálásan ott lehet,
Ahol Csillag, Hold, Nap áll a Ház felett.
Az Árnyék
Ismerkedve az Égi csodákkal,
Megtudván, hogy Árnyékom van a Valósággal.
Uram ne vedd el a Valóság mását,
Hadd lássam meg a Kereszt Árnyékát.
Ti csodálatos fénylő Égi testek,
Leszállván a Földre Árnyékaim lehettek.
Csodálkozó szemekkel nézni lehet,
A Nap Árnyéka csodásan hátam mögött mehet.
Nem félek, így nem vagyok egyedül,
Járhatok mezőn, réten, erdőn keresztül.
A Nap Árnyéka hűen jön velem,
A Csillag is társul, Árnyékom lesz nekem.
A Hold az nem csodálkozik,
Jó széles Árnyékával hátam mögött álmodik.
Ha majd a Földre lezuhanok,
Apró kis törpe Árnyék maradok.
A Csillagok mondhatják - csodálatos volt,
Most Földön pihen Ki mindnyájunk Árnyékának hordozója volt.
Csendes Szív
Legyetek csendes Szívvel,
Mikor a Nap reggel felkel.
Ez a reggel is tiétek sok fénnyel,
Legyetek csendes Szívvel.
Ne sajnáljátok az elmúlt Tegnapot,
Ád az Ég majd új Napot.
Tele lesz gyönyörű színnel,
Legyetek csendes Szívvel.
Kérdezzétek meg a Vándort,
Útjában hány Csillagot számolt.
Csillagok voltak, kék, vörös színnel,
Legyetek csendes Szívvel.
Ma még nem késő,
Örülni a Napnak, mert nem végső.
Csillagok is még ragyognak fénnyel,
Legyetek csendes Szívvel.
Majd eljön a nagy Csend – de mikor?
Lehet az egy új Kor.
Addig nézzétek a Csillagot, Napot fényével,
Legyetek csendes Szívvel.
A Nap elkísér estig,
Egészen a bíbor Naplementéig.
Visszamarad még egy kis bíbor fénnyel,
Legyetek csendes Szívvel!
Észak felé
Csillagom, ha fényed Észak felé ragyog,
Megtudhatom ó miért ott ragyog?
Ha szemem nézéssel szívesen annyit fáradott,
Már tudnom kell, hogy miért vagy ott.
Minden Este Csillagom Téged nézlek,
Ha Észak felé nézek.
Milliónál több hely van az Égen,
Akkor miért ragyogsz e helyen régen?
Tudom jól látható vagy nékem,
Ha elmozdulsz is tudom, Te vagy ott az Égen.
Jó nekem, ha szemem Észak felé néz,
Szép Csillagomra mindig álmodozva néz.
Más idő a Nap, őt értem én,
Minden dolgom fényével végezém.
Látható e szép világ csodája,
A Nap fényével vagyon lelkem álma.
Az ébrenlétnek megvan a csodája,
A láthatóvá válás boldogsága.
Ó Napom, szép Napom,
Ragyogj rám míg ébren álmodom.
Meg is állhatsz idő, ne szaladj tovább,
Hadd lássam még a Nap csodát.
Tudom, nagy baj lenne,
Ha a Nap fényével Észak felé menne.
Játék
Játszom, a Csillagokat selyem fonálra fűzöm,
Mint gyönyörű gyöngyszemeket nyakamba tűzöm.
Nincs senkinek ilyen szép gyöngysora,
Ékesíti a Csillagok fénylő sora.
Játszom, labdám a Hold és szép fénye,
Nem ejteném el, ha feldobnám az Égbe.
No és a Nap, ha reggel útrakel,
Parányi lépteimmel kísérném el.
Játékom még az, ha szép alakú a felhő,
Ha az Égre, mint dísz, feljő.
Szól egy dühös hang, meddig akarsz még játszani?
A selyem fonalakat el akarom vágni.
Tudhatnád az Égiekkel nem méltó játszani,
Gyöngyszemeid szerte-szét fognak gurulni.
Ki vagy te: Sátán, Gonosz, vagy gyűlölet?
Ki elveszed játékaim víg örömest.
Azért még van kedvem játszani,
Még sok Csillagot nem tudtam csodálni.
Addig játszom, míg elérkezem oda,
Záró AKKORD-ként megszólal az Égi-Harsona!
Elég
Testvér, menetelj velem,
Minden Csillagfényes Estelen.
Az Ég megmutatja Arculatát,
Sok-sok Csillag villogását.
Testvér, ha nappal dolgozol,
Éjjel Csillagfény nélkül alszol.
A Nap szikrázó fényére ébredel,
De az Estét elmulasztottad, ó el.
Testvér, menetelj velem,
Minden Csillagfényes Estelen.
Az Ég megmutatja Arculatát,
Sok-sok Csillag villogását.
Testvér, menetelj velem,
Minden Holdfényes Estelen.
Az Ég megmutatja Arculatát,
A Hold világítja meg az Ég arcát.
Testvér, menetelj velem,
Vagy inkább alszol édesen?
Reggelre ébredve már más a kép,
Elmulasztottad, eltűnt a Hold-kép.
Testvér, menetelj velem,
Minden gyönyörű Nappalon és Estelen.
Ha ott vagy a Csillag lesen,
Elég boldogság az nekem!
Vilma testvérem emlékére
Egy darabka Föld (megérkezés)
Egy darabka Föld,
Nincs rajta virág.
Mégis ott mélyen,
Van az egész világ.
Nincs ott senki, csak csend van,
Mégis mindenki ott van.
Ha szél fújdogál,
Csak egy porszem száll.
Oda ne jöjjön senki,
Meg ne álljon ott senki.
Semmit és mindent talál,
Nagyon haragos lesz,
Ha csak a porszem száll.
Egy darabka Föld,
Nincs rajta virág.
Az Égi Csillagokkal,
Teljes az egész világ.
A Hold lágy fénye,
Éjszaka rávilágít a darabka Földre.
Számolgatja a porszemeket, hányan
Vagytok - ott lesztek örökre?
Egy darabka Föld miatt nem lehet zavar,
Mely mindent és semmit takar.
A Por-Szeme az Égi Csillagra néz,
Olyan merész, a Holdra is ránéz.
Ne jöjjön oda senki,
Meg ne álljon ott senki.
Semmit és mindent talál,
Azért rettentőn megharagszik a HALÁL!
Megérkezés!
Az utolsó vers sorai.
A Sietős Csillag
Egy Csillag siet kesernyésen,
Hogy elérjen oda még idejében.
Én is sietek éppen,
Csak nincs hozzá öltözékem.
Arcom könnyeimmel fürdettem,
Öltözékemhez nem volt elég könnyem.
Minden sietős Csillag ragyogott az Égen,
Csak én maradtam a Földön szegényen.
Este volt, tapogattam a sötétben,
Mintha látnám mi van a Csillagos Égen.
Majd hirtelen villám csapott elébem,
Az eső zuhogva mosta ruhám, lettem fehérben.
Egy Csillag nagyon siet,
Már az én lelkem is siet.
De hová akarok sietni?
Szárny nélkül nem tudok repülni.
Ahol eddig voltam ottan maradok,
Reggel a Nap fényével visszaindulok.
Sóhajtozok a sietős Csillag Ege után,
Elégedettlen voltam: bűnöm ez csupán.
Akkor kérnem kell, hogy vétkemért
Istenem! Kegyelmezz meg óránként!
A Délután
Sok-sok délelőtti munka után,
Átölel a Napfényes Délután.
Visz egészen az alkonyatig,
Átölelve a Naplementéig.
Megmutatja a gyönyörű Csillagos estét,
Az éjszakának Égi mennyezetét.
Ígéri, ha hajnalig nézem a Csillagokat,
Értem jön, átölelve sok Délutánokat.
Hiába vártam, valami rendkívülit láttam,
Hogy a szívem tőlem elszakadtan
Szaladt gyorsan minden felhő után,
De inkább szaladt a Csillagok után.
A szív nélküli érzés után
Kerestem, hol van a Napfényes Délután.
Hiába, nem volt sehol a Délután,
Így szomorú dalra fakadtam ezután.
Elővettem hangszálam, mely volt hangszerem,
Énekelve kiáltottam: Jöjj vissza szívem!
Rájöttem nem kiáltozni kell, csak hallgatni,
A hallgatással többet lehet mondani.
A nagy csendben megjelent a Napfényes Délután,
Valamit mondott halkan ezután.
"Nem hittél nekem a Csillagos Égi út után,
Mégis adom Szíved a Csillagaiddal: most van DÉLUTÁN!"
Sóhaj
Az Ősz visszanéz a Nyárra,
A most füvetlen Föld-domborulatára.
Milyen titok lehet lent a Földben?
Sóhajtja a Csillag fent az Égben.
Ott lent a Föld mélyében,
Milyen titkot takar a sötétségben.
Az Ősz sóhajtva mondja "kezdhetem a munkám,
Egészen tél-fagyásig lesz őszi munkám".
A Csillag sóhajtozik az Égben
Bánkódva, mi van a Föld mélyében?
Rajta ül a Föld-dombon a Hold sóhajtva,
Nem terem se fű, se virág az Őszben, pedig óhajtja.
Ott lent a Földben a Nap sohasem sütött,
Fent reggeltől estig a Nap fénye fűtött.
Nyáron a fű és virág kinyílik látván a Nap fényét,
Éjszaka a Föld-dombon pihenteti a Csillag fényét.
Már majdnem mindenki a kis Föld-dombon pihen,
A Csillag várja sóhajtva, ha Nyár lesz mit üzen.
Az Ősz visszanéz a Nyárra,
Már nem gondol fájón a Csillag sóhajára!
A Hegedű
A Csillag nem ismerte a Hegedű húrját,
Négy van belőle, kifeszítve négy Ég-tájt.
A G húr zenél "nagy gondban vagyok,
A felhőtől nem láthatom hol vannak a Csillagok!"
A D húr zenéje már a Délt játsza,
Hamar eljött a Dél, lágy zenéje ha szól játszva.
Utána jön az Á húr álmodja ő is Csillagát,
Befejezésül az É húr hozza zenélve az Éjszakát.
Valami csattanás: de szörnyű hangzavar,
Elpattintotta az É húrt Paganini, meg az Élet vihar.
Elpattant az Á húr is, mondta Á - Á - Á,
A földön rángatózik - nincs zeném rá!
Utána dörrent a G húr nagy zajjal,
Már csak egy maradt, játszotta Paganini "nincs élet csak egy húrral
Ez az egy húr az Élet zenéje,
Erre táncolnak a Csillagok Éjfélre."
Jött az Éjfél jött Paganini feketébe öltözve úgy zenélve,
Megkérdőjelezték Emberek a Sátán, vagy az Élet zenéje?
A három húr a földön már nem rezeg,
Csak nézi a Csillagokat az idő pereg.
Kezemben tartom a Hegedűm ijedten,
Elejtettem a Vonót a zenét már befejeztem.
Pattant a Vonó, mintha mondta volna végeztem,
A Csillagoknak már többé nem zenélhettem.
Jött egy fekete felhő, fehéret vonszolva maga után,
Paganini járt a Csillagok között zenélve egy szólam után.
A D húrját magához ölelve,
Ruhája fehéren izzott csak szeme volt fekete.
A megnémult Paganini a Csillagokat ölelte,
Kezembe adta Hegedűm - nem tört el, a húrokat összekeverte.
Játszani kényszerített "megvan nálad mind a négy húr
A négy Ég-táj felé kifeszítve szólhat az Égi-húr."
Ég és Föld összeölelkezve a Csillagokkal,
A zene az Úré, szerette volna mondani a néma Paganini az egy HÚRRAL...
Paganini (1782.X.27. Genova - 1840.X.27. Nizza) emlékére
Bejárta a fél világot
Nem SÁTÁN templomi
Angyal hegedűs
Meghalt gégesorvadásban.
Ma gyászollak!
Ma nekem hegedülj...
Egykoron
Valamikor Egykoron akkor,
Az Élet járt a Föld körül akkor.
Fehér ruháját meg-meglengette,
Jó lenne, ha minden Csillag idefigyelne.
A Hold már észrevette,
Hogy az Élet a Föld körül lebegne.
A virágokat szálanként a Csillagok felé szórva,
A Föld körül járó Életre gondolva.
Valamikor Egykoron akkor,
A virágok mind rám hulltak akkor.
Nem is virágok, a Csillagok voltak,
Fényükkel csillogva betakartak.
Már nem kell gondolni a Föld mélyére,
Hol sötétség lehet ott a lenti mélyébe.
Sokan várnak ott lent az ébredésre,
Az Élet tündöklik itt fenn a Csillag fényére.
Valamikor Egykoron akkor,
Az Élet járt a Föld körül akkor.
Fehér lepelje mindent betakart,
A Csillagokkal együtt engem is betakart.
Hűség
Porból gyúrt kézzel formált valóság lett,
Felette sok hűséges Csillag lebegett.
Rokonom meghalt most Karácsony előtt Adventkor,
Nem lehetett volna máskor?
A virágokat hova tegyem,
Nagysága már húzza kezem.
Nem hallom lenni senkit zokogva,
Talán eltűnt a sír, a Föld egyenletes sima.
A Hold mondja "szúrd a virágokat egyenként szívedbe,
Siess, mert a hűséges Csillag jön repdesve.
Egyenként szúrd Apádért, Anyádért,
Egyenként szúrd Testvéredért, Gyermekeidért.
Egyenként a sok hitetlenekért,
Egyformán Hitvesedért a Csillagos hívőkért.
Kezed ne nézd Porból gyúrt formált lett,
Nem Tiéd ki formálta az Ő Csillaga rá hűségen fénylett.
Egy látogatónak mondja a Csillag hűségesen ontja a fényét,
Tagadhatod hűséges teremtő lényét.
Lehetsz tudós, vagy buta egyformán szeret,
Hűségesen mindenkinek ad áldó kezet".
Meghallgatám a Hold iszonyú sokban igaz beszédét,
Porból gyúrt kézzel formált Por történetét.
A Hold újra beszél "Még tagadhatod, de jön egy utolsó jaj, ad fájó Éjszakát.
Rád is a Teremtő védőn takarja Égbolti Csillagát."
Áldott legyen a Föld Pora,
Melyből kilépett az Ember - de hova?
Sok hívő rengeteg hitetlen,
Hogy a hűséges Napban gyönyörködhessen.
Napot látni
Díszruhába öltözöm,
Ha Keletről Nyugatra költözöm.
Nem rohan a Nap alkonyatra,
Bíbor ruhát ölt, lassan megy Nyugatra.
Megvárom míg eljő az Est sötétje,
Ruhát váltok a Csillagok tiszteletére.
A Hold ezüst fénye igenlőn integet,
Ha a Napot várom, oly hamar itt lehet.
Díszruhába öltözöm,
Ha Keletről Nyugatra költözöm.
Nem rohan a Nap alkonyatra,
Bíbor ruhát ölt, lassan megy Nyugatra.
Az én menésem is lassú,
Tudom, míg kísérem a Napot, az óra hosszú.
Ez idő alatt láthatom az egész világot,
Hajamba tűzöm a talált virágot.
Díszruhába öltözöm,
Szárnyakat kötve magamra az Égbe költözöm.
Mert mohó vagyok, hogy minden Égitestet
Egyszerre lássak szépséges felejthetetlent.
Elnyövik gyönge szárnyam,
Azért boldog vagyok, mert mindent láttam.
Karomba tartok rengeteg Csillagot.
Mondogatom nékik: reggel megláthatjátok a NAPOT!
Maradok
Elébe megyek a Napnak,
Szemeim hamarabb fényt kapnak.
Így hamar arra gondolok,
Nyitott szemmel Maradok.
Elébe megyek a Csillagoknak,
Szemeim hamarabb égő gyöngyszemeket látnak.
Így hamar arra gondolok,
Nyitott szemmel Maradok.
Elébe megyek a Holdnak,
A magas fények már várnak.
Így hamar arra gondolok,
Nyitott szemmel Maradok.
Megkísérlem a lehetetlent,
A Csillagokat megszámolni ott fent.
Így hamar arra gondolok,
Nyitott szemmel Maradok.
Megkérem a felhőket,
Takarják el az Égbolti egészet.
Így hamar arra gondolok,
Nyitott szemmel aludva Maradok.
Ébredésem legyen mindennek látása,
Az Égieknek nincs mása.
Így hamar arra gondolok,
Nyitva maradt szemem Csillag zárja le, ha örök álomba Maradok!
Volt
Volt azért van most Ékesen,
A Csillag ragyog fényesen.
Nézed az Égből a Földet,
Milyen sötét lent - igazítnád a felhőket.
De nem a felhő adja a sötétet,
Hanem a por a sűrű egészet.
Ó óra, ó perc nem vagy útrakész,
De lassan menve - ménsz.
Többnél, többje mire vársz,
A Pillanat már elődbe áll, s te vársz.
Volt azért van ki tudja meddig,
A kérdés az Kinek útjáról beszélsz mindig.
A Csillag élet - végét nem tudhatod,
A Magadét meg hiába kutatod.
Csodálkozol a Hold láttán,
Vajon mi van ott túl a hátán?
Annyit csak tudsz, hogy Ő Hold-sága,
Csak havonta mutatja meg, mily szép Teli-Orcája.
Volt, azért van most is, mert régtől VOLT.
Jöjj el
Ó Éj, jöjj el,
Csendben jöjj el.
Hozd el a Csillagokat,
Mint szép Pillanatokat.
Ó Reggel jöjj el,
Ha csendben a Nap felkel.
Hozzál szép délutánokat,
Az estére készülő Csillagokat.
Ó Hold világító fényed,
Ne takarja el semmi a lényed.
Legyen világos Esti fényed,
Úgy lesz gyönyörű az Est véled.
Ó Nap szemeink ragyogása,
Nélküled nincs Élet világossága.
Láthatjuk egymást boldogan,
Vidáman lehetünk, nem szomorúan.
Aztán jöhet újra az Est,
Utána reggel mi nem rest.
És sorba minden tünemény,
Így nem tűnik el a Remény.
Ó Éj, jöjj el,
Hozd el a Csillagokat.
A gyönyörű ragyogásokat,
Mint Szép Pillanatokat.
Őszi képek
Ősz a kertemben járt,
Bejárta annak minden zegzugát.
Kezét nyújtja felém a fáradt magány,
Csodálkozik ezen Csillag valahány.
Nehéz szellem kezek nagy tüzet raknak,
Lángok a Csillagokig nem hatnak.
Őszi Csillagok a csodás színű falevelekkel,
Örömet keltenek a lelki szemekkel.
A Ladik
A folyó vizén lassan úszik a Ladik,
Gazdája nincs, elhagyta nem szomorkodik.
Vagy talán Ő hagyta el gazdáját valamiért,
Lehet egy gyönyörű Őszi színes falevélért.
A Ladik büszkén halad, evező lapátja nincs,
Megvan a titok, egy színes falevél a kincs.
Őszi estén a túlsó parton odaát,
Ember az evezőlapáttal várt.
Kezében falevéllel, hogy a másikhoz tegye,
Legyen társa az Ember hozta levele.
Lehet a Ladikra az Ember nem is talált rá,
Még ma is megyen, csak szeme néz az Őszi Csillagra rá.
A Ló
Száguldani kéne tán,
Szép csillogó Paripán.
Száguldhatnék én is tán,
Hogyha volna Paripám.
Elébem toppan a Paripám,
"Nosza felpattanni rám."
Száguld velem a Ló az Őszben,
Látja a Csillagokat örömben.
Majd lassít szépen óvatosan,
Egy Őszi faág áll keresztben valóban.
Okos a Ló addig nem megyen,
Míg a faágat el nem teszem.
A Szőnyeg
Avarszőnyegen járok,
Őszi Csillagokat látok.
Hol lesz az útnak vége,
Ha Avarszőnyegen megy végbe.
Lehet nagyon hosszú az út,
Talán sose lesz vissza út.
Ki Ő?
Ki hívta az éjszakát elő?
Mikor Csillagok jönnek elő.
Ki adta Apád és Anyád?
Ki adta Testvéred, Nagyapád?
Ki adta Hitvesed, ha mindent ád?
Ki adta néked Nagyanyád?
Ki adta Őszi Gyermeked?
Gyönyörű falevéllel Életed.
Ki adta a nyári hőt?
Emberek ne tagadjátok meg Őt!
Álom
Nem alszom addig el,
Míg nem látok egy Csillagot.
Mely eddigi életemben,
Fejem felett ragyogott.
Mehetnek sűrű fellegek
Takarhatnak sok Csillagot,
De azt az egy Csillagot
Nem takarhatja semmi,
Mert fényesen
Nekem ragyogott.
Nem megyek innen addig el,
Nem hagyom az utat el.
Majd akkor alszom, s álmodom,
Ha kifényesednek a Csillagok.
Én is kifényesedem a Csillagokkal színesen,
Az Őszi falevelekkel a Földre borulok csendesen!..
A Nap jár
A Nap mindig felkel,
Ő tudja, mikor van reggel.
Nem számít évszak határa,
Ő csak hallgat magára.
A Nap jár, s ha nem látható,
Akkor is áldást adó.
"Te vagy az, Manuál?
Sípos hangod messze száll.
Magas építményben vagy Manuál,
Hangod a toronyig felszáll.
Hol a Nap körülötte jár,
Csillag is rá hallgat már.
Kezemmel már nem hangicsálok ó Manuál,
A hangzásom öregség miatt elmaradóban áll."
Ha jön az alkony, nem jár a Nap,
Szemünk Napfényt nem kap.
Beáll a Csillagos Éjszaka,
Virrasztói kérdik "Meddig az Éjszaka?"
A Terem
Ne súgjatok fülembe bíztató szavakat,
Már rég megtanultam Én azokat.
Nagy terembe be vagyok falazva,
Onnan írom verseimet, s az Ég hallgatja.
Ne bízzatok rám több Csillagot,
Vigyázó szemem csak egyre villogott.
De szív szerint mindegyiknél Én ott vagyok,
Verselve nagy szemekkel az Én vagyok.
Nagy terembe be lettem falazva,
Gyermekim is verseimet velem ott hallgatja.
Ez-idáig nagy titok volt tudom,
De már az idő sürget el kellett mondanom.
Sikoltva szól ez a mélybe,
A hallgatók döbbentő fülébe.
Tanuljatok meg szenvedni minden Csillagért,
Szép tudomány ez mindenért.
Rabja lenni a Csillag fénynek,
Mikor már csak a remények élnek.
Tanuljatok szenvedni, félni,
Mikor az Éjbe mentek szemlélni.
Vigyázzatok mert az az egy fázós Csillag Én vagyok,
Ki az összes körül verselve szenvedő vagyok.
Ne bízzatok rám több Csillagot,
Én vagyok ki szívvel már láttam sok Csillagot.
Nem bízhattok rám semmit,
Nem tudok többet csak egy Égi valamit.
Kérdezhetitek hol és Ki vagyok?
Csillagom megmondja: csak egy Vers vagyok!
A Hatalmas
A Hatalmas majdnem megsemmisít,
Ha szigorral földmunkára int.
"Ülsz a földön, előtted gödör,
Gondolod jó lenne egy vödör.
Kiönteni belőle a vizet,
Gondolnád, látsz Tengervizet.
A Hatalmas Én vagyok,
Eget, Földet forgatok.
Ne aludj sokat,
Odavész a tudat.
Menj előre ott a fény,
A csodálatos Napfény.
Majd Éjszakában a Csillagok fénye,
Látszanak a gödörben és az Égben.
Ne legyen jajszó sem mosoly,
Ha jő egy felhőgomoly.
Ne fuss a Napfény elől,
Ő utolér Téged fentről.
Menj vissza a földhöz, nézz a mélybe,
Lehet nyughelye lesz Valakinek az idő végére.
A föld kupachoz nem kell nyúlni,
Az ásóról szokott az lehullni.
Keress Magadnak illő Társat,
Úgy nézd a Csillagot, mit szemed láthat.
Gondold a Magad Napod,
Ma van a születésnapod.
Áss sok gödröt, áss,
Nincs is munkád más.
Ha minden munkával végeztél,
Vár rád a Hold az ő fényénél.
A Hatalmas én vagyok,
Csillagfénnyel - Irgalmat adok"!
A Másik
Magammal tükörben nézem Magamat,
Ég-tükrében látom Csillagomat.
Az a későn feljövő Csillag halvány,
Olyan az Égben, mint tükrös márvány.
Csillagok mondják: "Mink gyönyörűek vagyunk,
Tiéd az halvány, mink nagy fénnyel vagyunk.
Mégis nézed azt a halványat,
Pedig láthatsz sok csodásat.
Késő Éjszakáig nézed fáradtan,
Míg feljő a halvány Csillag vagy álmatlan.
Miért e rajongás sok szép Csillag van,
A többi is mind az Égen van.
Van másik Csillagod, tudom nincs neve,
Még beszéded sincs vele?"
Nincs elég év-életem,
Hogy azokat a kedves Csillagokat is nézzem.
Jöjj szép Csillag Este, de a halványat nem feledem,
Ő az a Másik, Őt szeretem!
A Föld
Azért van a Föld,
Hogy onnan nézd a Csillagod,
Mert máshonnan nem láthatod.
Azért van a Föld,
Hogy betakarjon,
Ha fázós tested már elfáradott.
Azért van a Föld,
Hogy enned adjon,
Csudáld a termését nagyon.
Azért van a Föld,
Hogy Élet legyen rajta,
Te lakj az állatokkal,
És minden "LAKOLTTAL".
Azért van a Föld,
Hogy tudja ki adta,
Kié, ha Csillag van felette adva.
Azért van a Föld,
Hogy a Hold is nézze.
Ő kövekből van összetéve,
Így világít a Földre fénye.
Azért van a Föld,
Hogy mindent elvégezve,
Az Úr kezében van,
Rád szórja a Föld porát mindent bevégezve.
Azért van a Föld,
Hogy lássa a Csillag,
Minden szépen porrá elmúlhat,
A Föld porától a Csillag már nem ámulhat.
Azért van a Föld,
Ha már betegen nem férnétek rajta,
Az Úr Földporával mindent betakarva,
A Föld elvégzi mindazt mire van hivatva!
Jöttél
Ugye értem jöttél?
Már rádöbbentél,
Hogy a Földön felejtettél.
Nem mondom siess értem,
Én a Csillagokat nem kértem.
Ugye értem jöttél?
Már rádöbbentél,
Hogy a Földön maradtam.
A több évet nem is akartam.
Sok Csillag közül melyik vagy?
Jövésben – menésben hatalmad nagy.
Ugye értem jöttél?
Szólj miért késtél?
Oly régen csodállak,
Csüggedéssel nagyon várlak.
Ugye értem jöttél?
Nem is késtél.
Nem tudom meg, meddig még,
Csillagtestvéreid sem szólnak rég.
Várnom kell a Földön,
Legyen ez nékem öröm?
Ugye értem jöttél?
Csillagaiddal figyeltél,
Valameddig még a Földön felejtél!
Tremoló
Napnyugtakor a levegőben arany a por,
Teleholdkor a levegőben ezüst a por.
Kinek van füle a "Hallásra", hallja,
Sír a torony Tremolója.
Mindegy mit írok igaz a történet,
Vagy csak álomban történhet.
Zeng az igazság húr,
A képzelet az nagy úr.
Vendégség
Vendégségbe hívtak Éjfél után egy kicsit,
Még sokkal előbb talán Hajnal előtt picit.
Hogy a házuk ajtaja előtt,
Vizsgáljam a Csillagokat mindenki előtt.
Vad táncra perdülve mindenki kiabálva,
A táncra verve, zene előtt kiáltva.
Nem nézünk Csillagokat,
Majd holnap meglátjuk azokat.
A Göncölszekér felborult,
Csillagos rúdjával a föld felé nyomult.
Még jó, hogy ezt megláttam,
Vigasztalónak találtam.
Nem maradtam, igyekeztem haza,
Nem is tudták, hogy ott voltam valaha.
A Víz
Egy pohárban víz az asztalon,
Szomjúhozom nagyon.
A szél bevág a pohárba egy Csillagot,
Utána a Holdat mely foroghatott.
Mindkettő vígan úszkálva éldegélt,
Csak a pohár ne törjön szerteszét.
Szomjúhozom igen nagyon,
A víz már nem iható, hagyom.
Kinek van füle a "Hallásra" hallja,
Sír a víz Tremolója.
A Csillag a vízben vidáman halad,
E pohárból a vizet kiinni nem szabad.
A szomorú Mennyasszony
Mátyás napja volt, rettentő hideg volt,
A násznép keze egybe fagyva volt.
Az Orgonát és a Tornyot a szél megrázta,
A Tremoló meg a hangzást duplázta.
A Mennyasszony visszament a Templomba,
A Mátyásnapi szél a kaput becsapta, uszályát kettévágta.
A második fele az uszálynak kint maradt,
Elvitte a szél, s a havon maradt.
De nem ez volt a baj,
"Szép hitvesem mi a baj?"
"Már esztendő is eltelt tudnom kellene,
Szomorúságod oka mi lenne?"
"Míg eskümet mondtam hűen Néked, akkor régen,
Egy Csillag sem ragyogott az Égen."
Anyóka
Jöjj bájos Idegen,
Négy unokám sír odabenn.
Egy Csillagnak nem tudjuk mi a neve,
Mit kezdjünk éjszaka vele.
"Ó az az Északi sarkcsillag az Égdöfés pontja
A Polaris valóságos árnyéka"
Az Anyóka megnyugodva,
Szemeit örökre becsukta.
A Testvér
Egy ifjú lányka tél multával,
Arra jár, hol a havas pocsolyával.
A Testvére gyönyörű fehér uszályára találva,
Kivette a sárból az uszály csipkét gondolva,
Jó lesz uszály helyett fátyolnak dolgozva.
Kértem az esküvő késő este legyen,
Minden Csillag az Égen legyen.
Jött az esküvő gyönyörű este,
Minden Csillag ragyogott akkor este.
"Engedd meg, hogy hálából neked,
Elszavaljam, ahogy emlékszem ritmus hibával, versed."
Vártam
Menyire vártam, hogy eljön nappal,
Mennyire vártam az Éjszakát.
Tudom, hogy egyik a másikat váltja,
Elmúlik mind egymásután.
Mégis, hogy vártam,
Multát kívántam.
Perceit hajtva gyors egymásután,
Megmaradt mégis, mi fájó benne,
Az eltörölhetetlen magány.
Magány
Napnyugtakor a levegőben arany a por,
Teleholdkor a levegőben ezüst a por.
A magány rossz dolog,
A szív egyedül dobog.
A szél dudál "mozdulj, mert ellep a por,
Már nincs ki szeressen, mint egykor."
Moll Kadencia
Egy Csillag szeret legtovább
- Még most is szeret -
Éjjelente Tremolóval a Csillag,
Kigyúl ágyam felett.
A Pillanat és az idő
Nap ment Nap után
A Hold meg ezután
Az óra lassan ketyegett
A szívem halkan remegett.
A perc vidáman szaladt
Ahogy az idő haladt
A Pillanat készült lassan,
Hogy eljöhessen szép halkan.
Nap ment Nap után
A Hold meg ezután
Az óra megint ketyegett
A szívem fájón remegett.
A perc gyorsan szaladt
Ahogy az idő haladt
Ment itt minden szép rendesen
Hogy az idő rendben legyen.
Csak a Pillanattal volt baj
Midőn halkan mondtam - Ó jaj!
Ha beesteledik
Új Hajnal következik.
Ne legyen sok bajjal
Ha érkezik az új Hajnal
Elhagyva a Csillagokat
Kapok új nappalokat.
Ne zúdíts rám haragodat Holnap
Mert kedvesebb volt a Tegnap
Mondhatom azt Csillaghozó Holnap
A Tegnap is volt az ő idejében Holnap!
Vagyunk
Sötétben, világosságban Vagyunk
De nem tudjuk Kik és miért Vagyunk.
Keressük a Csillagokat,
Keressük a Holdat.
A minden szépen forgót
Találunk mindig újat és jót.
Mert mi mindent akarunk
Azért mi mindenhol ott Vagyunk.
Sötétben, világosságban Vagyunk,
Aludva is, de nem tudjuk, hogy Vagyunk.
Az álom visszahajt, ha felébredünk
Azért tovább aludni igyekezünk.
Kérdezzük a széltől - mért fújt oda,
Mi nem akartunk menni oda.
Egy Csillagba kapaszkodunk,
De hosszú a karja mégis rajta Vagyunk.
Ti csodásan fénylő Csillagok,
Hajnal közeledtével ne sápadozzatok.
Az Égiekről minden csodásat tudunk
Régtől fogva az Ő Csillagainak fényei Vagyunk!
Késő
Rásüt a Délutánra
A Nap fénylő késő sugára.
Valaki szerint egy Csillag leesett
Szomorúsága rajta esett.
Apránként jön a felhő,
Ijedezni a Csillagnak már késő.
A sötétséget a fény fényével eteti,
Ezért még nem jő a Hajnal hamarabb neki.
Egy Üstökös rohanja a Földet,
A fényével le akarja lőni a Földet.
Majd hirtelen elhuny a fénye
Marad utána sötét hosszú lénye.
Ami elmúlt soha vissza nem jő
Amit a sors újonnan ád, elfogadni nem késő.
Éjjelenként a Csillag özönlő,
Másnap nincs sehol, gondolni rá már késő.
Rásüt a Délutánra
A Nap fénylő késő sugára.
A Hold a Csillagot kergeti,
A Csillag a felhőket kerülgeti.
Ijedezni a Csillagnak már késő,
A Csillag fényét látni már késő.
Szomorú lesz a felhő,
Szem-égi könnycsepp már késő.
Aludni nappal rettentő,
A Napot látni már késő.
Csillaggal, Holddal élni, halni, kellő,
Az Ő fényüket látni öröm – nem KÉSŐ!
BER
Különös álom
Merkúr: Oly közel vagy, szemem látni mer,
Máshol van kelésed, máshol nyugszol le, de mondod BER.
Vénusz: Te is máshol vagy, de suttogod BER,
A gyönyörű fényeddel szívem ver.
Minden Égitestre gondolva,
Paganinit gyászolva.
Azért élni minden mer,
Dalolászva e szöveggel BER.
Mars: Máshol vagy, máshol kelsz,
Csodáiddal nyugovóra máshol mensz.
Jupiter: Kelésed, nyugvásod bárhová visz el,
BER szócska csíkjaidban szerepel.
Szaturnusz: Óriás gyűrűid fényleni mer,
Körbe szaladgálva mondod BER.
Uránusz – Neptunusz: Talán rokonok vagytok?
A messzeségben keltek, alusztok.
Plútó: Az élet messzire vitt el, zokogó szívem érted ver.
A messzeségből sóhajtva Te is mondod BER.
Nap: Vigasztald meg szívemet,
Búban epedt lelkemet.
Ó szép Napom
Édes kedves szép Napom.
Szívem boldogan ver
Ha hajnalon fényeddel szólsz BER.
Hold: Világos légy életem felett,
Így el nem tévedhetek.
A Hold a Csillagok mind szívemmel másként ver,
Minden Égitesttel köszöntelek OKTÓBER.
A Húr
Mindenki költözött
A Nap reggeltől estig költözött,
Vele a felhő is költözött.
Egy Bácsi lelke Égbe költözött,
Szüleim a hegedűjét megvették, így hozzám költözött.
Az Isten Egének megszámlálhatatlan Csillaga van,
A Hangok Királynőjének az Orgonának tízezernyi sípja van.
A Zongorának nyolcvannál több kalapácsa van,
A Hegedűnek – egy HÚRJA elpattant – így három HÚRJA van.
Fájón már eltökéltem,
A sebzett HÚRT soha meg nem nézem.
Melyik HÚR pattant el
Hová tűnt, költözött el?
Egy Csillag nem mondta meg soha,
Búcsú dalát a HÚRON kinek a keze játszotta.
A Nap reggeltől estig költözött,
A Hold Csillagaival idején helyére költözött.
Ne szólj bele az Éjszakai csendbe,
Nem neked való a Csillagok rendje.
Ruhádat fényesre munkáld kíváncsiskodó,
Ha Égen járni akarsz neked nem jó.
Mihez kezdenél a Csillagok között,
Mikor már lelked régen oda költözött.
Leszállt az Est az Ég gyönyörű ruhába öltözött,
Megmutatta a Csillagokkal hová költözött.
Egy Csillag kicsit gurult,
De nem érte a HÚRT.
Az Est elrondította napomat,
Csak felhőt látok nem Csillagokat.
Még a múltban járok, újra kérdezem,
Senki sem tudatta velem.
Búcsú dalát a HÚRON kinek a keze játszotta,
A Hold sem mondta soha.
Keletről a Hold sietősen költözött,
Tudakolni akarta a HÚR hova költözött.
Ezüst fonállal átszőtt drótkötél ruhába öltözött,
A sebzett HÚR felszállva az Égbe egy Csillag mellé költözött!
Lacrymosa
Mindennek megvan az ideje
A sírásnak a nevetésnek
A Napfelkeltének
A Napnyugtának
Mindennek megvan az ideje
Éjszakánként a Csillagnak özöne
LISZT: mindenbe beleszónokol
Veri a kalapácsot valahol
A LES PRELUDES gyönyörű hangja
A Csillagot meghatja.
MOZART: Requiemből a LACRYMOSÁT
Magadnak írtad,
Mikor az Égből a Csillagot lehoztad
A LACRYMOSA befejezetlen maradt
A záró AKKORD mind kimaradt
Jöjj fel a mélyből a hótömb alól
A hó tetejére ülj ott valahol
Ahol a szél a Csillaggal, s hóval viharol
Ha megüt valaki, fájlalja tenyerét
Vigasztald meg szegényt
Nap látta elégszer a Csillagot
Ezért ütősre hajlamot kapott
Ha sorsod súlyos, sok és ne hagyjad el
A szerepet végig játszani kell
Még senki se mondta itt a vég
Majd a Csillag mondja ki ha elég.
Ha trombita szól állj be a sorba
Ott középen szól a Requiemből LACRYMOSA
Ne sírj a tegnapért
Inkább zokogj a máért
Ma ütnek, vernek
Holnap meg hízelkednek
Állj! Egy tapodtat se tovább
A csillagos útnak vége lett hamarább
Születtél rég!
A LACRYMOSA szól még!
Öröm
Segíts meg engem, láthassam a Csillagot - Mily öröm -
Segíts meg engem, láthassam a Holdat - Mily öröm -
Segíts meg engem, láthassam a Nap fényét - Mily öröm -
Segíts meg engem, láthassam az Eget - Mily öröm -
Mindenben segíts meg, mely Égi látomás
Legyen szívemben örömöm a láthatás.
Csont és bőr
Csont és bőr lettem hetek óta,
Mert nem látszott az Égnek semmi láthatója
Csont és bőr, ez a ruhám
Csontom takarná egyszerű ruhám!
Ruházat
Uram kérlek, csúsztass le az Égből egy ruhát
Cipellőt is kérek, egyszerű ruhát.
Barangoltam az Éjszakában boldogan
Csúfolódtak, ni a figura öltözve van.
Fejem feltartva mentem boldogan
Hogy elesnék, nem is gondoltam.
Csak az a szürke kő zavart nagyon,
Kimerültem lépten-nyomon.
Majd a Nap sütött rám erősen,
Uram kérlek, csúsztass le lenge ruhát
Mert rettenetes meleg van.
Hadd tartsam meg a meleg ruhát is, ha hűvös van.
A szürke kő
Míg elköszöntem a Csillagoktól s Naptól
Hogy voltam felöltözött
Valaki hirtelen meglökött.
"Én voltam - mondta a Föld, ki meglökött
Lábod tapossa földem.
Nem hoztál Csillagot nékem
Tulajdonom a szürke kő
Nevet vések rá, ha adja az idő.
Kikerülted, ha lehetett
Jövet és minden menet.
Ne döngesd a kaput, nem illik,
Néked az ki nem nyílik
Itt nincs harag, csak didergő hideg
Nyújts felém kezet
Szép a csillagra emlékezet.
Rengek is néha
Bezárom az Ég kapuját
Leporlasztom rólad a szép ruhát
Leporlasztok mindent ami ék
Én vagyok a hatalmas Bolygó, a kék.
Százszor is kérdeztem
Van-e sok öröm
Mondtad, köszönöm, a sok csillag öröm.
Na...! Valaki most vési be a szürke kőbe
- Se Csillag, se Öröm!"
Hétfőtől - Vasárnapig
Hétfő:
Hétfőn születtem egy meleg májusi nap hajnalán,
Nagyon megtanultam sírni életem első hajnalán.
Kedd:
Majd évek múlva átsírtam magam egy keddi napra,
Ahol a sírás hagyott magamra.
Zord nap volt a kedd, semmi jó,
Csillag nevet adtam neki, az sem volt jó.
Szerdára kellett készülődni,
Az volt a kedvenc napom,
De felakadtam siettén egy faágra, így lett sírós napom.
Szerda:
A szerda ígérkezett szépnek,
Helyettem az Ég kezdett sírni,
Nagy esőcseppekkel tudott köszönteni.
Túlzáporozta az eső a földet,
Így nem látszott az Égen sem felhőtlen terület.
Csütörtök:
Látszólag semmi vész, ez ünnep,
Mikor a Csillagtestvéreknek Szent-ünnep.
De nem mutatta magát az Ég,
Fekete, felhős, Csillag nélküli volt az Ég.
Péntek:
A péntek borzasztó halálból élet - ez volt a péntek -
Gyászoltam mindent, mindenkit.
Hitvesem sem éled,
Gyermekeim halála hozzám téved.
Szombat:
Szombat a vasárnapot várta,
Dolgozott is érte az árva.
Segített a Plútó, ő tudta mi a végzet,
Mikor az Ég szélére csapta az élet.
Rengeteg a munka a vasárnapért,
Ruhákat is kellett varrni az ünnepért.
Vasárnap:
Vasárnap reggel megkondult a harang,
Hallotta még lent is a barlang.
Rettentő munka egész nap vár rám,
Az ujjaim az orgonánál szaladgálnak már.
A Jupiter és Szaturnusz nevet adtam nekik,
Így ének-hangszálaimnak megfelelt az nekik.
Egész napi munka a fáradtságot kihozza,
Vissza ne jöjjön a hét többi napja.
Maradjon meg a vasárnapi este szépsége,
Mikor összegyűlnek a Csillagok estére.
Boldogan nézegetik a Bolygók a Csillagokat,
Mint szép emlék alakzatokat!
Titok
Kifogások
Ő nem látta a Napot,
Mert az már nyugva nyugodott.
A Holdat sem látta,
Őt, egy felhő várta.
A Csillagot sem látta szikrázni,
Neki a hajnalt kellett várni.
Szenvedés
Egésznap búsan járdogált,
Úgy percenként meg-megállt.
- Ha este vannak Csillagok
Kérdi - "nekem mért nem ragyog? -
Csillagok nélkülem hogy el vagytok,
Fényetekből semmit sem látok.
Bántó már e szenvedés
Lehetne Égen parányi fény-rés"
Álom
Álmában látta a Napot,
Mint pompával kelt, s nyugodott.
A Holdat is látta,
Mint fénylett orcája.
A Csillagot is látta szikrázni,
Ezret, milliót vélt látni.
Vívódás
Reggelre ébredve, merte kérdezni
- Hol vannak az Égbolt fényei? -
Inkább dühös volt mint - nem alázatos,
Van itt valami titokzatos
Bánatában nem emelt felhőre vádat,
Elűzheti a Csillag utáni vágyat.
Könnyeivel kezet, arcot mosva,
Reménylőn várta mi lesz a sorsa.
Új ruhát is vett magára
Már hitte rátalálhat Csillagára.
Szívéből minden lomot kidobott,
Mit addig, oly sokáig büszkén hordozott.
Majd az a titokzatos lehet megment.
Roskadozva fejét Ég felé tartva csak ment, csak ment..
Kegyelem
Ő már látta a Napot,
Mért az még le nem nyugodott.
Majd a Holdat is látta,
A felhő már nem várta.
A Csillagot is látta szikrázni,
Korai lenne még a hajnalt várni.
Valóság
Majdnem későn, már tudta mi lehet az ok,
Nappal SZÍVBEN ragyognak a Csillagok, ez volt a Titok!
Csillag fények
E világnak szép formája
Kérdem - kinek gyöngy munkája?
Nap, Hold, Csillagok oly szépen
Tündökölnek ott fenn régen.
Gyönyörűséges a Reggel
Mikor a Nap felkel.
Pompával jönnek este
A Csillagok, mik gyűltek egybe.
A Földön egy kanál víz
Lesz belőle tengervíz.
Fűszálból bokor lesz
Mely fává nőve erős lesz.
E világnak szép formája
Kérdem - kinek gyöngy munkája?
A gyöngyökből én is kérek
Takarjanak be a Csillag fények!
A Tükör
Valahol Dél volt,
Így Csillag sehol nem volt.
Várni kell az Estére,
A Tükör szereplésére.
Kezemben a Tükört szorongatom,
Eljő az Este, a Csillagot hívogatom.
Belenézek a Tükörbe,
Balkezem jobb
Jobb kezem bal.
A fordulaton a jobbszemem is bal.
A Hold a Föld felé néz,
Ezüstösen csak egy arcával néz.
A Tükör be nem csaphatja,
Neki csak egy felé van arca.
Nekem most Dél van,
Az Égbolt csillogón fénylőn van.
Közeleg az alkony, elejtem a Tükört,
Sok ami darabkába tört.
Mindben Csillag van,
Azért, hogy a Csillagot látom abban.
Emlékül felszedem a Tükör darabkákat,
Szívembe rejtem a tört-Tükör Csillagos darabkákat.
A Kereszt
Felmennék a Hegyre,
Lássam hol van Dél Keresztje.
A Csillag mondja meg hány óra,
Nemsokára Éjfélt üt az óra.
Víg örömmel táncra perdülök,
Kiáltozva körbe lendülök.
Magammal viszem a Sorsom,
De mit szólna hozzá Csillagom?
Megszólal a Sorsom Keresztje,
Te nélkülem nem vagy Dél Keresztje.
Ne kiabálj, szól a szomszéd Hegye,
"Megzavarnád Csillagaimat Dél Keresztje."
Csak vígan tapsikolok,
Keresztes Csillagokat látok.
Lehet nem is látom Dél Keresztjét,
Az egész tudatlan tévedését.
Gyönyörű Csillagok felé nyújtom karom,
De nem érem el azt úgy amint akarom.
Ha nézegetem sokszor,
Olyan mint egy hideg Szobor.
A Keresztről jut eszembe valami borzalom,
Hogy elfelejtsem Csillaggal pótolom.
Búsongó hang kiált fel - Földről a Hegy alatt,
Nem illik, s nem szabad játszani még Csillaggal sem a Kereszt alatt!
Kántorné Szegedy Gizella
A MACSED lapokat folyamatosan fejlesztjük.